Tiltva
A legfájdalmasabb szakításom nem is egy rendes párkapcsolat volt, hanem egy „situationship.” Testileg és érzelmileg is intim volt, és nekem sokat jelentett, de sosem teljesült be igazán, mert mindig csak úgy lógott a levegőben.
Sokat beszélgettünk, és úgy éreztem, hogy ő megért engem. Volt kémia, gyengédség, fizikai vonzódás, és egymás életének részei voltunk. Ismertük egymás gyerekkorát, szokásait, vágyait, álmait, és voltak közös vicceink, szófordulataink.
Ennek tükrében akár egy rendes kapcsolat is lehetett volna, de nem volt az, mert mindig volt egy hiányzó rész. Ő nem akarta elkötelezni magát mellettem, de ezt sosem mondta ki, mert nem bánta – sőt, tetszett neki –, hogy én odavagyok érte. Olvass még a témában
A gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnek
„Jól látom, hogy fogytál?” – Miért érzik úgy az emberek, hogy muszáj szóvá tenniük a másik testsúlyát?
„Meggazdagodtam.” – Férfiak, hogyan lettetek hirtelen sikeresek a nőknél?
„Mekkora ribanc!” – 10 mondat, amit nőként mondogattam a belém táplált nőgyűlölet miatt
Évek teltek el ebben a méltatlan „purgatóriumban”, és jó lenne azt mondani, hogy végül megjött az eszem és elhajtottam, de ő volt az, aki találta magának valakit, és dobott engem.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






