A trend majdnem évről évre változik, és van, hogy nem a jó irányba. Az, hogy valami trendi, még közel sem jelenti azt, hogy az ízléses és kifinomult. Ahogy azt az alábbi példák is mutatják, ajánlatos kétszer is meggondolnunk, hogy megvesszük-e az adott, divatosnak számító kreációt.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Zokni + szandál
Szörnyű és meghökkentő viselet, amit a divattervezők az utóbbi években igyekeztek ránk erőszakolni- szerencsére kevés sikerrel. Előfordul úgy a nők, mint a férfiak esetében is. Ahogy már kisgyerekként is megtanultunk, az egyik legsúlyosabb divatbaki az ilyen összeállítás, mégis vannak olyanok, akik vakon követik ezt a szörnyű trendet, de ezáltal nemhogy trendivé, hanem inkább cikivé válnak.