Sokan úgy vélekednek, hogy az egyéni lépések nem számítanak, a nagy multiknak kell változtatniuk. Vajon igazuk van? Részben igen, hiszen senki sem egyéni szinten okozza a klímaváltozást. Azonban most már jó pár évnyi növényi étrenddel a hátam mögött, nagyon is érzem, mennyi mindent tettem a környezetünkért. Már pusztán azzal, hogy nem fogyasztok állati eredetűt, hatalmas mértékben csökkentettem az ökológiai lábnyomomat. Ám ez a változtatás csak a kezdet volt: az első lépés megtétele vezetett el odáig, hogy beszereztünk egy hatalmas komposztálót, hogy lecseréltük a tisztítószereinket és kozmetikumainkat, hogy sokkal többször vásárolok használt ruhákat és termékeket. A sort még folytathatnám, de lássunk inkább egy tizenkét hónapos kihívást, aminek a megvalósítását te is célul tűzheted ki idén – egy évvel később pedig sokkal nyugodtabban és tisztább lelkiismerettel dőlhetsz majd hátra.
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Karmikus visszatérés: 4 csillagjegy, akinél megszólal a múlt
1/12 Január: Ne vegyél semmi újat
… és ezt veheted szinte szó szerint. Januárra mindannyian túltelítődünk a vásárlástól, az új holmiktól, úgyhogy ez kiváló időszak arra, hogy rendet rakj az otthonodban. Ennek első része a szelektálás, a szükségtelen holmik eladása, elajándékozása. Hidd el, jóval több mindened van, mint amire valóban szükséged van, felesleges új dolgokat venned! A január nagyszerű arra is, hogy feltúrd az éléskamrádat és elhasználd azokat a tartós élelmiszereket, amiket eddig mindig csak félretettél.
2/12 Február: Tartsd szemmel a termosztátot
Februárban a legtöbb helyen meglehetősen hideg van és ebben a hónapban már mindenkinek elege van a hidegből. Ennek ellenére célszerű mértéket szabni a fűtésnek és érdemes megfontolnod, hogy éjszakára kicsit lejjebb veszed a hőmérsékletet – vagy nem bánod, ha nem trikóban, hanem egy vékonyabb pulóverben vagy otthon.
3/12 Március: Csökkentsd az állati eredetűeket az étrendedben
Ezt igazából bármikor elkezdheted, de időzítheted tavaszra is, mikor egyébként is sorra kerülnek a tisztítókúrák. Én sem úgy kezdtem, hogy egyik napról a másikra növényi étrendre váltottam, ez egy folyamat volt. Tudd, hogy a csökkentés is nagyon sokat számít! Hogy mennyire? Képzeld el, van olyan kutatás, ami szerint az USA elérné károsanyag-kibocsátás csökkentésére tett céljainak felét-háromnegyedét, ha az amerikaiak a marhahús-fogyasztásukat leváltanák babra.