Boldogabbak, akiket hetente háromszor látogatnak
A University of Michigan kutatásában 55 ezer, 50 évnél idősebb felnőttet vizsgáltak, és arra jutottak, hogy azok, akik hetente legalább háromszor szociálisan aktívak, kevésbé hajlamosak a depresszióra. A kutatók állítják, az eredmény eddig is valószínűsíthető volt, de ez az első tanulmány, ami tudományosan is alátámasztja a feltevést.
Az eredmények szerint azoknál az időseknél, akiket a családjuk hetente legalább háromszor meglátogat, 6,5% a valószínűsége depresszió kialakulásának, míg ez az arány 11,5% azoknál, akiket ennél ritkábban látogatnak meg.
Az eredmények azt is kimutatták, hogy 50 és 69 év között nagyon sokat jelent a depresszió megelőzése szempontjából az is, ha az időskorúak a barátaikkal találkoznak, 70 év fölött azonban ez már inkább a családi látogatásokra igaz. Olvass még a témában
Ezekkel az apró mindennapi lépésekkel te is rengeteg áramot spórolhatsz
Ezt hozza 2026. szeptember 27. a numerológia szerint: új kezdetek
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
Az alaposságom a pótcselekvésem, ha szétesik az életem – ekkor döbbentem rá
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






