Egy kora őszi napon a lányommal a városban sétáltunk. Nemrég kezdte az óvodát, ami minden gyereknek nehéz időszak, de őt az átlagostól jobban megviselte. Az első hetekben gyakran volt fáradt, telítődött az új ingerektől. Aznap is így volt ez. Egy bolt kirakatánál megállt, és meglátott egy újabb babát, amit rögtön szeretett volna megkapni. Próbáltam higgadtan elmagyarázni neki, hogy most nem veszünk semmit, és majd talán egy másik alkalommal… de már az első percekben láttam, hogy mondhatok bármit, ebből meltdown lesz. És igazam is volt.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Az amúgy is nehéz napján ez az elutasítás volt az, amitől betelt a pohár, és a földre dobva magát sírni és kiabálni kezdett. Én pedig leültem mellé, és vártam. Meghúztam a határt, de közben megértő maradtam, próbáltam nyugalmat sugározni és kivárni, amíg sikerül úrrá lenni az érzelmein, hogy utána megbeszélhessük a helyzetet.
Pedig nem volt könnyű nekem sem. Az új napirend és egy egyébként is nehéz munkahelyi helyzet engem is kimerültté és feszültté tett akkoriban, de minden akaraterőmet és szeretetemet latba véve azt hiszem, sikerült jól kezelnem a helyzetet. A lányom végig biztonságban volt, míg túljutott érzelmi viharán. Utána megöleltük egymást, megbeszéltük, mi történt, és kézen fogva sétáltunk tovább.
Akár büszke is lehettem volna magamra. De nem érezhettem így. Mert amíg a lányom mellett vártam, éreztem magunkon a pillantásokat. Azokat az odavetett, rosszalló, néma vagy épp suttogós pillantásokat, amik nem kérdeznek, csak ítélnek. Valaki mögöttünk még meg is jegyezte: „Hát ez sem tanította meg rendesen a gyerekét.” Ez a mondat beleégett az emlékeimbe.
A cikk folytatódik, lapozz!
Így hat a szülők csillagjegye a gyerekekre
