A mentálisan erős emberek 5+1 szokása – Próbáld ki őket még ma!

A mentálisan erős emberek 5+1 szokása – Próbáld ki őket még ma!

Címlap / Életmód / Lélek / A mentálisan erős emberek 5+1 szokása – Próbáld ki őket még ma!

A sikeres ember legfőbb erénye a pozitív hozzáállás és a pozitív gondolkodás. Az olyan tulajdonságok, mint a kitartás, az optimizmus és a szorgalom, lehetővé teszik, hogy még a legnehezebb helyzetekben is talpra álljunk, és a kudarcot követően is továbbmeneteljünk céljaink felé. A mentális erő éppen olyan, mint a többi képességünk, időbe telik fejleszteni. Bizonyos szokások illetve tulajdonságok segíthetnek, hogy könnyebben vedd az élettel járó kihívásokat és valóra váltsd az álmaidat!

Nem félnek a kudarctól

A College of William and Mary egyik nemrégiben készített kutatása során több mint nyolcszáz vállalkozót kérdeztek meg a siker titkáról. A kutatók végül arra jutottak, hogy a legsikeresebb cégvezetők két tulajdonságon is osztoznak: nem félnek a kudarctól, és legtöbbször nem foglalkoznak azzal, hogy mit gondolnak róluk mások.

Más szavakkal, a jól menő vállalatvezetők sosem áldoznak időt arra, hogy a kudarc lehetőségein rágódjanak, hiszen ez utóbbit egy nélkülözhetetlen és fontos lépésnek tartják ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.

Óvakodnak a mérgező kapcsolatoktól

A mentálisan erős személyiségek magánéletükben igyekeznek távol maradni a negativitástól, és a mérgező kapcsolatokról, ha azonban mégis együttműködésre kényszerülnek egy ilyen problémás személlyel, mindent elkövetnek azért, hogy érzelmeiket kontroll alatt tartsák, és a racionalitás talajára helyezzék a velük folytatott interakciót.

Konfliktusaid során azonosítod az érzelmeidet, és ne engedd, hogy eluralkodjon rajtad a harag! Vedd figyelembe a másik álláspontját is, és próbálj közös megegyezési alapot találni, de soha ne hagyd, hogy a másik negatív hozzáállása rád is átragadjon!

A megoldásra koncentrálnak

A mentálisan erős emberek megoldásközpontú szemlélettel rendelkeznek, vagyis nem hajlandóak időt pazarolni az olyan felesleges dolgokra, mint például az önsajnálat, vagy az aggodalmaskodás. Ezzel ugyanis mindössze azt érhetjük el, hogy kevesebb energiánk és lehetőségünk marad a hasznos megoldások kidolgozására.

Ahelyett tehát, hogy egy rosszul elsült prezentáció, vagy egy negatív munkahelyi élmény után otthon keseregnél, vagy panaszkodnál, gondold végig mi volt a probléma, majd a jövőben próbálj javítani rajta!

Az akadály = lehetőség

A mentálisan erős emberek egyik legfőbb tulajdonsága, hogy rugalmasak, és könnyedén alkalmazkodnak a változó körülményekhez.

Jól tudják, hogy a változástól és a kihívásoktól való félelem bénító hatással lehet az emberre és elterelhet minket a boldogság felé vezető útról.

Természetesen mindannyiunk életében vannak olyan nehézségek, amelyekkel először félünk szembe nézni: egy ismeretlen feladat, egy fontos döntés, vagy például egy új munkahely.

Ilyen esetben a legjobb, amit tehetsz, ha meglovagolod az akadályokat, és ahelyett, hogy problémának, nehézségnek könyvelnéd el őket, lehetőségként tekintesz rájuk, amelyek segítségével új ismeretekre illetve készségekre tehetsz szert.

Tudnak nemet mondani

A Kaliforniai Egyetem kutatása szerint minél nehezebben mondasz nemet egy kérésre, annál nagyobb valószínűséggel szenvedsz a későbbiekben a stressz, a depresszió és a kiégés kellemetlen tüneteitől.

A mentálisan erős emberek egyik leggyakoribb jellemzője, hogy képesek nemet mondani, és igyekeznek mindig egyértelműen fogalmazni, mikor álláspontjuknak hangot adnak. Utasítsd el bátran az olyan kéréseket, amelyek elterelnék a figyelmedet a számodra fontos feladatokról illetve kötelezettségvállalásokról!

Időt szánnak a testmozgásra

Az Eastern Ontario Research Institute egyik kutatása során megállapították, hogy azok az emberek, akik tíz héten keresztül heti kétszer időt szakítottak a testmozgásra, szellemi teljesítőképességeiket és állóképességeiket illetően egyaránt jelentős fejlődést mutattak.

Ezzel együtt testképük, valamint az önbecsülésük is javult, valamint az edzés „mellékhatásaként” a szervezetben felszabaduló boldogsághormonok hatására sokkal nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érezték magukat a hétköznapokban.

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!