Te már megosztottad? A 10 éves kihívás végigsöpört a közösségi médián

Te már megosztottad? A 10 éves kihívás végigsöpört a közösségi médián

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Te már megosztottad? A 10 éves kihívás végigsöpört a közösségi médián

A 10 éves kihívás, avagy a #10yearschallenge a legutóbbi online kihívás volt, ami végigsöpört a közösségi médián. Röviden és tömören annyi a lényege, hogy a résztvevőknek egy olyan fotómontázst kell készíteniük magukról, amelynek segítségével összehasonlíthatják a 10 évvel ezelőtti, és a mostani önmagukat. Ennél azonban jóval mélyebben kapargatja a felszínt ez az egyszerűnek tűnő kihívás…

Mi történt 10 év alatt?

Az online kihívásoknak a legtöbbször van értelmük: sokszor felhívják a figyelmünket egy olyan problémára, társadalmi gondra, ami mellett lehet, hogy egyébként észrevétlenül elsétálnánk. A mostani kihívás több szinten is hasznos. Először is szerencsés, hogy éppen 10 évvel ezelőtt, 2009-ben érte el hazánkat is a közösségi média őrülete, ekkor nőtt meg ugrásszerűen – elsősorban – a Facebook felhasználóinak száma. Tehát nem csak azt hasonlíthatjuk össze, mi történt velük 10 év alatt, hanem azt is, hogyan változott meg az életünk azzal, hogy szerves részévé váltunk a közösségi médiának.

Ebben az egy évtizedben terjedtek el rohamosan az okostelefonok és a tabletek, amiknek köszönhetően gyakorlatilag állandóvá vált az online jelenlétünk.

Ennek pozitív előnyeit éppúgy érezzük a bőrünkön, mint a negatív hatásait, és a 10 éves kihívás jó alkalom arra, hogy te is átgondold, szükséges-e valamin változtatnod ezzel kapcsolatosan.

Kép forrása: doodko/depositphotos.com

Én már jóval a kihívás előtt úgy éreztem, hogy vissza kell vennem az online jelenlétből, és erőteljesebben kell a saját, valódi életemre koncentrálnom. Nem zárom ki magam a közösségi médiából és az internet világából sem, nem is tehetem, hiszen ez a munkahelyem. De egyre jobban úgy éreztem, túl nagy súly nehezedik rám a közösségi média miatt, és rengeteg hasznos időt vesztegetek el alapvetően felesleges böngészéssel és görgetéssel.

Számomra ez a kihívás újra felhívta a figyelmemet arra, hogy az elmúlt 10 évben gyökeresen megváltozott az online léthez fűződő viszonyunk, és nekem sokkal jobban tetszett, amikor nem lógtunk ennyit a neten.

Szerencsére másokhoz hasonlóan saját magam dönthetem el, mikor és főleg mit osztok meg magamról, az életemről, mennyit vagyok elérhető. Igyekszem a minimumra csökkenteni a virtuális létet, pl. nincs közösségi alkalmazás a mobilomon, és az értesítéseket is csak akkor látom, ha megnyitom a portált. Amikor nem akarom, hogy zavarjanak, repülő üzemmódra állítom a telefonomat, ez már az egyik legjobban várt esti rutin lett számomra. Ha esetleg te is úgy érzed, hogy az elmúlt 10 évben kicsit besokalltál, hasonló praktikákkal könnyen háttérbe szoríthatod az online életedet.

Kell ennél jobb önreflexió?

10 év egyszerre nagyon hosszú idő, és visszatekintve mégis tényleg olyan rövid, mintha egy pillanat lett volna. A 10 éves kihívás rávilágít arra, hogy nagyon sok minden megváltozott bennünk, körülöttünk és rajtunk. Ez az időtartam már mindenkinek sokat nyom az életében, jó lehetőség arra, hogy átgondoljuk, mennyit értünk el és elégedettek vagyunk-e azzal, ami mögöttünk van. Sokan sajnos a 10 éves kihívásban is csak a külsőségeket és a felszínt látják, de a fejlődés messze nem csak ebben mérhető (sőt). Mindenképpen jó dolog, ha olyan változásokat tudtál elérni, amikre büszke lehetsz, de míg egy fotón meg tudod osztani azt, miben lett más a külsőd, azt magadban kell átgondolnod, miben lettél más legbelül.

Az, hogy másként (esetleg pironkodva, értetlenül) gondolsz most bizonyos dolgokra, mint 10 évvel ezelőtt, teljesen normális. Sőt, a fejlődésed természetes része, és visszaigazolása.

A 10 éves kihívás – megosztástól függetlenül is – jó arra, hogy átgondold ezeket a változásokat és új célokat tűzz ki magad elé.

Arra kell fókuszálnod, mit érdemes továbbra is magaddal cipelned, és mi az, amit ideje letenned, magad mögött hagynod. A 10 éves kihívás tehát jóval több annál, mint az új ráncok és kilók megszámlálása: önismereted fejlesztésének egyik legjobb lehetősége.

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!