A kutatás kezdetekor a sportolók 19 és 26 közöttire tették az izomlázukat, ami nagyon enyhe, 24 és 48 órára a súlyemelő edzés után viszont a legtöbbjüknek már felkúszott 90-re, ami elég komoly izomláz. Nem volt viszont különbség azok között, akik másfajta italokat fogyasztottak.
A kutatók ebből azt szűrték le, hogy a fehérjepor nem számít az izomláz enyhítésében és az izmok regenerálódásában, pedig a kettő nem feltétlenül függ össze egymással.
Kép forrása: bogdan.hoda/Depositphotos.com
Fehérjeport azért fogyasztanak a sportolók, hogy a napi fehérjebevitelüket elősegítsék, a fehérje pedig fontos az izmok felépítéséhez, a sportolás közben bennük keletkező mikroszakadások újraépítéséhez. A fehérjeport azért érdemes rögtön edzés után fogyasztani, mert gyorsan felszívódik, így azonnal segít az izmoknak, ellentétben a legtöbb fehérjeforrással. Olvass még a témában
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
„Fel akart jönni, de nemet mondtam. Évekkel később láttam a körözési fotóját” – 3 eset, amikor a megérzés mentett meg valakit
A lányom 7 évesen kezdte az iskolát, és ma hálás vagyok ezért a döntésért
Ezt hozza 2026. augusztus 30. a numerológia szerint: örömteli önkifejezés
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






