Ismerkedős körutazás
A lánybúcsúkon gyakran előfordul, hogy a vendégek most először találkoznak egymással, ezért a könnyebb feloldódás érdekében nem árt, ha egy kis ismerkedéssel nyitjátok meg a programot.
Kedves megoldás, ha a menyasszony első feladata elmondani, mikor és hogyan ismerkedett meg a jelenlévőkkel, illetve mit szeret bennük a legjobban.
Ezután megmérkőzhetnek egymással a meghívottak is: vajon ki mennyire ismeri a menyasszonyt? Állíts össze egy kérdőívet, pl. hányas lába van, mi a kedvenc színe, mikor van az évfordulójuk stb. majd sorban tedd fel a kérdéseket a jelenlévőknek. Olvass még a témában
„Ő mondhatta rám, hogy telt vagyok, de én neki nem, hogy alacsony” – miért akarhat egy férfi vékony nőt, de a nő ne akarjon magas férfit?
„Elvárta, hogy mindent elviseljek” – minél többet tolerálsz, a pasid annál kevésbé fog tisztelni
„A pasim dobálózik, ha dühös és ilyenkor menekülök” – Ahogyan a haragját kezeli, sokat elárul arról, hogyan bánik veled
„Két szék közül a pad alá” – amikor szerelmi háromszöget akarsz, de nem értesz a geometriához
A nyertest mindig hangsúlyozd ki, de aki utolsó lett, azt semmiképpen se említsd meg, hiszen nincs szükség a sértődésre és a rossz hangulatra. Ezzel a két feladattal megismerkedhettek egymással és kellőképpen fel is oldódhattok, úgyhogy jöhetnek a komolyabb kihívások!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






