A családfa
A keresztény táborban voltam gondnok és amikor a fiatalok megtudták, hogy nem hiszek Istenben, hahotázva nevettek rajtam, mondván akkor én is úgy gondolom, hogy egy majom unokatestvére vagyok.
Értelem
Az egyik nagybátyám kerek perec azt mondta nekem, hogy ő sosem volt jó biológiából és nem tudja felfogni, hogyan lesz „a semmiből egy gyerek a nő hasában”, ezért meggyőződése, hogy a babát „Isten teszi oda.”
Nyitókép: diignat/istockphoto.com Olvass még a témában
Őszi egyensúly és kapcsolódások: így hat rád a csillagjegyed szerint a Mérleg szezon
Ezt hozza 2026. október 13. a numerológia szerint: gondoskodás és szeretet
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Amikor neked kell lebontani mások vélt falait – határhúzás, következő szint
Következő cikkünkCsillagjegyed szerint: így lesz igazán romantikus az idei ősz Ősszel minden csillagjegy megérzi a természet változásának erejét, de valahogy mégis kicsit másként éljük meg ezt a különleges évszakot. Lássuk, hogyan hangolódhatsz idén ősszel a romantikára!Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






