🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Betevő falat
Sokszor vacsoráztam nagybátyáméknál, mindig adtak egy halom kaját hazavinni, illetve a tanítónőm is többször hozott nekem szendvicseket, azt hittem azért, mert én vagyok a kedvence. Kiderült, hogy akkoriban a anyám annyira szegény volt, hogy éheztem volna, ha a rokonok és a tanár nem segítik ki. Örülök, hogy ezt csak felnőttként tudtam meg, mert gyerekként nagyon szégyelltem volna.
8/10 Családban marad
Anyám sosem szerette a nagyi férjét, azt hittem azért, mert a férfi jóval fiatalabb. Aztán megtudtam, hogy mostoha-nagyapa először anyámmal járt, majd anyám szakított vele (mert gyanította, hogy viszonya van nagyival) és utána vette feleségül nagymamámat. Tehát anyám exe egyben a mostohaapja is.
Úgy tudtam, a szüleim békében váltak el, de anyám fater temetése után elmesélte, hogy apám megcsalta és mikor megtudta, többször gondolt arra, hogy betesz a kocsiba és teljes gázzal nekimegy egy falnak, mert a halált is jobbnak látta annál, hogy munkanélküli egyedülálló anyaként neveljen fel.