Címlap / Otthon / A 7 legkedveltebb pálma a lakásba

A 7 legkedveltebb pálma a lakásba

Kenciapálma

Kinézetében kissé emlékeztet a gyompálmára, bár annál jóval nagyobb és elegánsabb megjelenésű. Évente akár 15-20 centit is nőhet, így nem érdemes kisebb lakásban próbálkozni a tartásával. Szereti a fényt, ám a közvetlen napon megéghet. Nyaranta nyugodtan tegyük ki a kertbe, félárnyékos, széltől védett helyre.

A zodiákus 4 legmakacsabb csillagjegye

Zamioculcas

Bizonyára sokak számára ismerős ez a szépség, melynek hosszú levélszárain kerekded levelek ülnek. Tartása nem nehéz, hiszen nagyon szívós fajta, ám a túllocsolást nem viseli. A félárnyékot kedveli, és a szűk cserepet, akkor szépen fejlődik, átültetni is csak akkor kell, ha a gyökerek már kibuggyannak a tartóból.

Pálmát tartani nem csak azért érdemes, mert nagyon szép, és könnyen nevelhető növények, hanem azért is, mert trópusi hangulatot csempésznek a szobába, még akkor is, ha odakint hull a hó.

Olvass még a témában

Következő cikkünkIdézetek a gyászról és a halálrólVan egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.(Fekete István)Kép forrása: Jules Bastien-Lepage: Halottak napja A…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik csillagjegyhez áramlik a pénz idén ősszel? Ranglista
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.