Bár a tél nálunk évek óta hó nélkül telik, néhány téli regényt a kezünkbe véve pillanatok alatt átélhetjük az évszak szépségeit. Íme, néhány regény, amit ilyenkor érdemes olvasni.
1/5 Fekete István: Téli berek
Ha valamikor, hát ilyenkor talán még arra is jut idő, hogy elővegyünk egy régi kedvencet, egy igazi klasszikust, amit talán gyerekkorunkban olvastunk utoljára. Akkor is csak azért, mert kötelező volt. Tapasztalatból mondom: felnőttként kötelezőket olvasni üdítő élmény, ami arra is rávilágít, hogy sokszor talán kicsit korán kerültek kezünkbe ezek a kötetek, nem tudtuk úgy élvezni őket, mint érett fejjel.
Az egyik Fekete István Téli berek című regénye, amely 1959-ben jelent meg, két évvel a Tüskevár után, annak folytatásaként. A helyszín ezúttal is a Kis-Balaton, a főszereplő pedig Bütyök és Tutajos, akiket a nyári szünidő után télre is maga mellé vesz Matula, aki tanít ezt-azt a pesti suhancoknak a természetről és az életről.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
2/5 J.K. Rowling: Harry Potter-sorozat
Bár a hét kötetes történet nem kifejezetten karácsonykor játszódik, azt hiszem, hogy aki egyszer is olvasta a kis varázslótanonc meséjét, biztosan örökre emlékezetébe véste a karácsonyi jeleneteket.
Forró, gőzölgő vajsör, csodálatos karácsonyi vacsora a nagyteremben, kuporgás a kandalló melegénél a Griffendél klubhelyiségében.
Felejthetetlen karácsonyozások a Weasley-család Odújában – természetesen az elmaradhatatlan ünnepi pulóverekben – és közös ünneplés a Főnix rendjének főhadiszállásán. Rowling minden részbe csempészett egy kis hamisítatlan karácsonyi varázslatot is a mágia mellé, így ezekben a hideg hónapokban bármelyik kötetet öröm kézbevenni.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek