Ha valami tartalmasabbra vágysz…
Reméljük arra már rájöttél, hogy saláta ötleteink nem csak salátalevelekből állnak, hanem tartalmas, ízletes összetevőkből. Éppen ezért gondoltuk, hogy remek ebéd, vagy vacsora lehet számodra egy csirkesali. De nem a gyorséttermekben kapható, panírozott csirkemellre gondoltunk, hanem általad elkészítettre.
Vágd vékony csíkokra, vagy kockákra a csirkemellet, kevés olajon süsd át, majd fűszerezd saját ízlésed szerint.
A salátád alapja a madársaláta lesz, ami tökéletesen harmonizál a csirkével, illetve attól függően, hogy milyen ízeket kedvelsz, jöhet bele egy kis kaliforniai paprika, paradicsom és egy kis alma. Bizony, az alma tökéletesen passzol a csirkemellhez. Magad is meg fogsz lepődni, hogy mennyire. Akár meg is párolhatod kicsit, de a legtöbb vitamint akkor tudod bevinni, ha frissen fogyasztod. Olvass még a témában
Anya vagyok, de néha idegennek érzem magam a saját korosztályomban
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
3 dolog, amiről azt hittem, 40-hez közel már ki fogom találni – És nem így lett
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
A tetejére jöhet egy kis citrom, balzsamecet krém és egy dícséret a szakácsnak.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






