Zoli haverom mesélte, hogy új csaja van és teljesen odavan érte. Pár héttel később a volt barátnőjével összefutottam és váltottunk pár szót. Kérdeztem, neki is van-e már új párja, mint Zolinak. Picit láttam, hogy villan a szeme, de azt hittem, azért, mert rosszul esik neki, hogy az exe ilyen hamar továbblépett. Udvariasan kérdezte, milyen a lány, jól megvannak-e, mióta vannak együtt, azt mondta, örül, hogy Zoli talált magának valakit, akivel jól megvannak. Elköszöntünk, majd este haver őrjöngve hívott. Kiderült, hogy ő egyszerre volt mindkét lánnyal, akik nyilván nem tudtak egymásról, de a beszélgetésünk után az „ex” megkereste Facebookon az „új” csajt és szépen szembesítették. Mit mondjak, a lány nagyon jó színésznő volt.