🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/10 Ajándék
Egy csendes, harminc körüli pár lakott mellettem, sosem voltak hangosak, úgy tűnt, jól megvannak. Egyszer viszont éktelen kiabálásra és csapkodásra ébredtem, szerintem az összes tányér a falon csattant. Egyetlen mondatfoszlányt tudtam kivenni a zűrzavarban, a férj mondta, hogy: „Biztos vagyok benne drágám, hogy nem tőlem kaptad el, biztos ráültél a vécére a plázában…” Két hét múlva elköltözött és soha többet nem láttam.
5/10 Átverés
Éppen a szobámban tanultam, amikor hallottam, hogy a másik szobában a lakótársam és a csaja azon nevetgélnek, hogy én mennyivel többet fizetek rezsire, mint ők. Nemcsak az derült ki, hogy velem többet fizettetnek, hanem az is, hogy piára és bulira költik a pénzt. Felhívtam a szolgáltatókat és kiderült, hogy két hónapja nem fizettek egyetlen számlát sem. Beszéltem a tulajjal – akinek megemlítettem, hogy a lakótársam csaja is ott lakik 5 hónapja – visszakaptam a kauciómat, csendben összepakoltam és kiköltöztem, amikor nem voltak otthon.
A szomszédaim minden este szexeltek, elég tüzes meneteket toltak, de szerencsére a lepedőakrobatika egyszer sem tartott túl sokáig. Viszont az állam leesett, amikor kiderült, hogy a pár egy minimum hetvenéves bácsi és néni. Azóta is példaképeim.