Egy 2024 márciusában megjelent tanulmány (amit a Current Directions in Psychological Science folyóiratban tettek közzé) például arra világít rá, hogy a kutyatartás növekedése és a születésszám csökkenése nem okozati, hanem párhuzamosan zajló társadalmi folyamatok következménye.
A kutatást vezető Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszékének pedagógusa szerint a modern társadalmakban egyre erősebb az elszigetelődés jelensége, miközben a hagyományos közösségi hálózatok (pl. a nagycsaládok) fokozatosan leépülnek. Ez pedig hatással van mind a gyermekvállalásra, mind arra, hogyan keressük a kapcsolódást más élőlényekkel.
A kutya nem gyerekpótlék – de nem is csak egy állat
Ma már sokan a kutyájukat családtagnak, vagy – ahogyan egyre gyakrabban halljuk – „bébijüknek”, „szőrős babájuknak” tekintik. Ennek a jelenségnek az alapja, hogy a kutyákhoz való kötődés az emberi gondoskodás- és társas szükségletek kielégítésének egyfajta „alternatív csatornája”, különösen akkor, ha ezek a szükségletek más embereken keresztül (valamiért) nehezen teljesülnek. Olvass még a témában
De fontos megjegyezni, hogy a kutyatartás önmagában nem oka a gyermekvállalás elmaradásának, ahogy azt sokan gondolják. Jóval inkább a következménye ugyanannak az elszigetelődési tendenciának, amely miatt sokan nem érzik magukat elég biztonságban ahhoz, hogy gyermeket vállaljanak.
Személyes tapasztalatként is csak megerősíteni tudom mindezt. Amikor a lányom kicsi volt, sokan kérdezték, lesz-e kistestvére, de nem szerettünk volna újabb gyermeket vállalni – és nem a kutyánk miatt. Sőt, több kapcsolatot is köszönhetek neki. Annyira imádnivaló volt kölyökkorától kezdve, hogy a séták során rendszeresen szóba elegyedtem olyan emberekkel is, akikkel egyébként biztosan nem beszélgettem volna. Egy kutya az én meglátásomban sokkal inkább a nyitás, semmint a zárás lehetőségét hordozza magában.
