Ilyen gyakran érdemes cserélned a törölköződet
Az tehát a szakértők szerint nem kérdéses, hogy egyedül érdemes használnod az arcod megtörléséhez szán törölközőt, és csakis az arcodra. Na de hogy meddig? Mindkét orvos egyetért abban, hogy ideális esetben minden használat után mosni kellene a törölközőt vagy mosdókendőt. Persze azt is tudják, hogy ez nem mindig kivitelezhető.
Dr. Mullans szerint „ha minden használat után kicsavarod a törölközőt és jól megszárítod, két napig nyugodtan használhatod ugyanazt”. Ugyanakkor, ha valakinek bakteriális vagy vírusos fertőzése van (például herpesz), mindenképp frisset kell használnia minden alkalommal. Dr. Khorasani azt is hozzáteszi, hogy többszöri mosás nélküli használat után a baktériumok elszaporodhatnak a törölközőn.
Emellett még egyszer is kiemelték, hogy fontos, hogy még ha egyedül is használjuk a fürdőszobát, akkor se töröljük az arcunkat ugyanazzal a törölközővel, amivel a kezünket szárítjuk a mosdó használata után. Olvass még a témában
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Így találom meg a legjobb helyi ételeket utazás közben – bevált tippjeim gasztrokalandokhoz
Ezt tedd a gyerek iskolatáskájára: pár száz forint, de megkönnyítheti a sulis napokat
Mi a legdurvább sztorid a „bedobjuk a vízbe, hogy megtanuljon úszni” nevelési-korszakból?
„A mosdókendők eltávolítják a sminket és a szennyeződéseket, amelyek egy része még öblítés után is megmaradhat a törölközőn. Ha piszkos kendőt használsz, akkor mi értelme van megtisztítani az arcodat?”
– tette fel a költői kérdést Dr. Mullans.
Végül, de nem utolsósorban még egy meglepő tényre is felhívták a figyelmet: a zuhanyzás közbeni törölközőket is gyakran alábecsüljük. Dr. Khorasani szerint „a meleg, párás fürdőszobai környezet ideális baktériumok, gombák és penész számára. Visszakerülhetnek a bőrre, és növelik az akné, fertőzések és bőrirritáció esélyét – főleg érzékeny bőrűeknél vagy ekcémásoknál”.
Ha tehát igazán törődni szeretnél a bőröddel, akkor a szakértők szerint a kérdésben legyél szigorú: soha ne ossz meg egy törölközőt sem, és ne használd sokáig ugyanazt!
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






