Jóval nagyobb motiváló erővel bír a fejlődésemet tekintve, hogy már nem csak magamért felelek, hanem olyasvalaki lelki világáért is, akiért bármit megtennék.
Edward John Mostyn Bowlby brit származású pszichoanalitikus képzett szakember volt, akinek érdeklődési központjában a fejlődéslélektan állt. Nem is csoda: már gyermekkorában olyan nehéz körülményeket élt meg, amik aztán meghatározták egész későbbi életét.
A kor szokásai szerint mindössze napi egy órát tölthetett édesanyjával annak érdekében, hogy „ne legyen elkényeztetett” gyerek.
Öt testvérével együtt dajkák nevelték fel, majd hétéves korában bentlakásos iskolába került. Tanulmányait követően gyorsan megtalálta életcélját: szeretett volna másoknak segíteni, illetve meghatározó pont volt számára, hogy megtudja, a korai tapasztalások miként befolyásolják a személyiségünk fejlődését. Olvass még a témában
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Ezt hozza 2026. október 7. a numerológia szerint: lelki gyógyulás
A legjobb üzleti döntésem az volt, amikor nemet mondtam egy visszatérő vendégnek
Ezt hozza 2026. október 6. a numerológia szerint: erő és beteljesülés
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






