Életmód / Család

Koronavírus és megosztott szülői felügyelet: ezt javasolja a válóperes ügyvéd a járvány idejére

Lisa Zeiderman már mindent látott a munkássága során: pénzügyi elemző a válásokat illetően, a házassági és a családjog minden területén otthonosan mozog, beleértve a vagyonfelosztást, vagy éppen a gyermektámogatást. Most a Motherly portálnak adott pár hasznos tanácsot arra vonatkozóan, válás után hogyan tudjuk mind mentálisan, mind fizikálisan átvészelni ezt a helyzetet még pedig úgy, hogy a gyermekeink a lehető legkevésbé sérüljenek.

Közvetíts nyugalmat a gyermeked felé

Anyaként bizonyára mindenki másnál jobban tudod, milyen érzékenyen tud reagálni bizonyos változásokra a gyermeked – tökéletesen átveszi a hozzáállásodat, véleményedet. Nagyon nem egyszerű nyugodtnak maradni ebben az ingatag és kiszámíthatatlan élethelyzetben, mégis mindent meg kell tenned annak érdekében, hogy ezt közvetíthesd a gyermeked számára. Neki azt kell éreznie, hogy biztonságban van, és bármennyire megváltoztak a körülmények, a szülei uralják a helyzetet.

Ez most különösen nehéz, hiszen úgy kell biztosítanunk a kisebbek számára a nyugalmat, hogy nekünk sem adatott meg a szokásos kontroll, nem igazán vagyunk urai a mindennapjainknak.

Amit viszont mindenképpen megtehetsz, hogy a lehető legkevesebb konfliktust bonyolítod le a gyermeked előtt. Ez egyébként is aranyszabály, de most különösen fontos: hagyjatok időt és helyet arra, hogy az esetlegesen vitás helyzeteket megfelelő körülmények mellett beszéljétek meg a volt férjeddel.

 

Nincs helye titkoknak

Ebben a különleges helyzetben fontos, hogy egy kicsit nyíltabbak és őszintébbek legyetek egymással, mint ahogy az elmúlt időszakban megszokott volt.

Olvastad már?  Koronavírus: A gyerekek is érzik, hogy baj van - Hasznos tippek az otthoni megküzdési stratégiákhoz

Ez sokaknak nehéz, de több információt kell megosztanotok, többet kell beszélgetnetek annak érdekében, hogy a gyermeketek egészsége (fizikai és mentális egyaránt) a helyén legyen.

Nem kell nagy dolgokra gondolnod, továbbra sem arról van szó, hogy a privát szférátokat teregessétek ki!

De óhatatlan, hogy több szó essen pl.a tanulásról, a felkészülésről, hiszen ezeket most nektek kell otthon megoldanotok. Legyetek nyitottak és informatívak, mert az átláthatóság növeli a bizalmat, javítja a kapcsolatot – ez a gyermeketek számára is nagyon lényeges szempont.

 

Maradjon meg a rutin – amennyire lehet

Ugyan újfajta rutinhoz kell ragaszkodnunk, de fontos, hogy legyen egy jól átlátható heti- és napirendetek.

Ez még nekünk, felnőtteknek is különösen lényeges, de a gyermekek számára alapvető.

Nekik a szabályok, a keretek adják a biztonságérzetet, a kiszámíthatóságot a hétköznapjaikhoz, ezért fontos, hogy ezekhez egyformán ragaszkodjatok – elvált szülőként is.

Bár a körülmények megváltoztak, nem szabad elcsúszniuk a háztartási szabályoknak és mindenkinek ügyelnie kell a családon belüli felelősségére, el kell végeznie a szokásos feladatait.

 

Legyetek toleránsabbak

Sokszor a válás extra nagy toleranciát kíván legalább az egyik féltől, és sajnos gyakori, hogy nem mindenki veszi ki egyformán a részét a feladatokból.

Olvastad már?  Szürreálisnak tűnt, mégis igaz lett: divathullámot indított el az arcmaszk

Most azonban mindent újra kell gondolni és muszáj erőn felüli toleranciát gyakorolni.

Nem egyszerű, hogy elvált szülőként egységként tekints magatokra, de általában úgy sikerülhet jól dönteni, ha családként próbálod szemlélni a csapatot.

Ésszerűen kell döntéseket meghoznotok és előtérbe kell helyeznetek a türelmet – persze ez csak akkor lehet működőképes, ha mindketten egyformán odateszitek magatokat, és segítetek egymásnak.

Ez a példátlan helyzet nagy rugalmasságot kíván, különösen az ütemezést és az olyan váratlan helyzeteket tekintve, mint amilyen a munkahely elvesztése, vagy éppen a megbetegedés.

 

Tervezzetek közösen

Minél előbb érdemes leülnötök, és a jelenlegi kilátások alapján újraterveznetek a jövőtöket.

Természetesen ez most csaknem lehetetlen feladat, hiszen nem tudja senki, mit hoznak az elkövetkezendő hetek, ezért annak fényében kell döntenetek, amit már most tudtok.

Fordítsatok időt arra, hogy átbeszéljétek, hogy állnak most a pénzügyeitek, mennyire biztos a munkahelyetek, miként fogjátok a láthatóságot biztosítani, és persze legyen egy vészforgatókönyvetek arra az esetre, ha megbetegedtek, vagy a gyermeketek lesz beteg.

Ez a helyzet senkinek sem kényelmes, sokak számára főleg különösen nehéz egyezkedni a volt házastárssal, de sosem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyermek érdeke az első.