Épp ezért gondoltunk arra, hogy segítünk Önnek is, ha az első alkalom előtt áll, hogy lássa, nem olyan nagy ördöngösség. Ha végigolvassa a cikkünket, tudni fogja, hogy mire figyeljen és mire számítson egy költöztető partner keresésénél.
Költöztetésnél mindennek az alapja a bizalom
Sok esetben igen komoly értéket képviselő tárgyak szállításáról kell gondoskodni, melyeket csak úgy nem bíz másra az ember. De nem is csak úgy bízzuk másra, ha egy komoly, profi céggel szerződünk. Azok a költöztetők, akik komolyan veszik a munkájukat, előre írásban vállalják a felelősséget az általuk elkövetett hibák miatt. Emberből vagyunk, így sohasem zárhatjuk ki a hibázás lehetőségét, és a használt eszközök is „elfáradhatnak” olykor. Csak nem mindegy, hogy ezért vállalják-e a felelősséget vagy sem.
Egy ilyen felelősségvállalás nagyban építi a bizalmat. Ahogy az is, hogy leinformálható a cég. A honlapja informatív, tartalmazza az adószámot és minden elérhetőséget. Szintén a bizalmat növeli (ahogy egyben a biztonságot, védelmet is), hogy írásban kapunk ajánlatot és visszaigazolást is a megrendelésről. Ha biztosra akar menni, akkor hívja fel az ügyfélszolgálatot, és hallgassa meg, hogy bánnak Önnel, próbálnak-e segíteni, és bizalomgerjesztő-e még mindig a cég. Olvass még a témában
Ha minden fent említett feltételnek megfeleltek, megállapodhatnak és jöhet a költöztetés.

