Kép forrása: JuliaLototskaya/Depositphotos
Egy ilyen kompozíció egyszerre modern, letisztult és ellenállhatatlanul elegáns. Újszerű, hogy az üvegen keresztül látható a virágföld, amit eddig mindig nagy gonddal eltakartak a virágosok.
Egy ilyen szépséget természetesen mi magunk is elkészíthetünk, nincs benne semmi ördöngösség. Az alapot könnyű beszerezni, szinte minden lakberendezési boltban kaphatóak ezek a fémből és üvegből készült geometrikus vázák. Ezen kívül szükségünk lesz pár marék virágföldre, amit szerencsére egészen kis kiszerelésben is árusítanak. Olvass még a témában
7 hiba, amit érdemes elkerülni, amikor ruhákat adományozol
Zsír, bor, kávé? Egyik sem akadály: így tisztítsd meg az étkezőszékeidet a makacs foltoktól
A hosszú távon szerethető otthon titka: ne a trendeket kövesd, hanem a saját ízlésedet
7 virág, amit áprilisban érdemes elültetni – és már nyár elején virágba borítják a kerted
Szinte bármilyen fajta kisebb méretű növényt tehetünk bele, de a pozsgások (szukkulensek) mutatnak talán a legjobban egy ilyen kompozícióban. Ezeknek a cuki kis növénykéknek ráadásul kevés víz kell, így nem kell félnünk, hogy terráriumunkat túlságosan eláztatjuk, vagy bepárásítjuk öntözéskor. A váza méretétől függően egy, két, vagy maximum három növénykére lesz szükségünk.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






