🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/5 Matthew Crawley, Downton Abbey
Az első résztől kezdve láttuk, hogy Mary Crawley és a semmiből előkerülő sokadik unokatestvér, Matthew, aki a családi vagyon örökli, egymásnak vannak teremtve.
Ők persze folyamatosan vitáznak és csatároznak egymással, de végül Mary is beismeri a vonzalmát és a szerelem beteljesedik a brit kastély falai között.
Nem örülhettünk azonban sokáig, hiszen Matthew-t az egyik legboldogabb pillanatban ragadták el tőlünk a sorozat forgatókönyvírói: néhány perccel azután, hogy felesége egészséges gyereknek adott életet, a férfi balesetet szenvedett. Némiképp segített kiheverni a traumát a tény, hogy a színészt saját kérésre írták ki a sorozatból, még ha mégoly kegyetlen módon tették is.
5/5 Tracy, avagy az Anyuka, Így jártam anyátokkal
Bár a sorozat jelentős részében nem szerepelt, mégis végig ott volt, hiszen éveken keresztül vártuk, hogy felbukkanjon, végre megtudjuk, hogy ki az, akit Tednek szánt az ég.
Megkaptuk, tökéletes, megszerettük és viszonylag hamar el is kellett veszítenünk.
Ezt a befejezést a sorozat legtöbb rajongója azóta sem tudja megbocsátani a készítőknek.