Szuper sulis módszerek, amiket felnőttként is gyakorolhatsz, hogy sikeresebb legyél a mindennapokban

Írta: ,

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de amikor beköszönt az ősz, én mindig nosztalgiázok egy kicsit az iskolakezdéssel kapcsolatban. Bár az iskolás éveknek már rég vége, mégis izgalomba tudok jönni az új füzetek, az új feladatok, a hegyesre hegyezett ceruzák gondolatától és attól, hogy mit hoz ez az új „tanév” számomra. Lehet, hogy már nem iskolába járunk, de mégis van pár dolog, amit érdemes lenne visszavennünk a szokásaink közé! Lássuk mik ezek!

Kapcsolatok, kapcsolatok, kapcsolatok Kép forrása: inspiredbythis.com

1/6 Kapcsolatok, kapcsolatok, kapcsolatok

Nézz körbe a barátaidon, az ismerőseiden és a tágabb környezeteden, és vizsgáld meg, hogy kiket ismersz közülük az iskolás éveidből. Ugye, hogy megdöbbentő?

A kapcsolataink nagy részét a tanulóévek alatt építjük ki, és bár lehet, hogy ezek a munkahelyi kötődések és a mindennapi feladatok mellett elhalványulnak, mégis fontosak számodra.

Ha már itt az új „tanév”, azt javasoljuk, hogy melegítsd fel a kapcsolataidat néhány olyan ismerősöddel vagy régi barátoddal, akiket igazán fontosnak tartottál és akik közel álltak hozzád.

Ez nem csak a magánéletben, de ki tudja, lehet, hogy a karriered szempontjából is egy új lökést adhat majd számodra. Na, kit hívsz fel elsőként?

Mérhető célok Kép forrása: nordicdays.blogspot.hu

2/6 Mérhető célok

Az iskolában megszoktuk, hogy minden héten számonkérték tőlünk azt a tudást, amit a korábbi időszakokban magunkévá tettünk.

Dolgozatok, felelések, témazárók.

Bárhogy is nevezzük, bármennyire is utáltuk akkor, valójában ezek jó eszközök voltak arra, hogy lásd, miben és mennyit fejlődtél egy adott időszakon belül.

Bár már nem az iskolapadban ülsz nap mint nap, a fejlődésre és annak megfelelő vizsgálatára mai napig nagy szükséged van.

Mit szólnál ahhoz, ha az őszt arra is áldoznád, hogy egy kicsit jobban elmélyülj a saját céljaidban és az azokhoz tartozó rögös út kisimításában?

Ezt elkezdheted egyedül is például a SMART célok felrajzolásával az idei évre vonatkozóan vagy az elkövetkezendő hosszabb-rövidebb időszakokra, de segítséget is kérhetsz a barátaidtól vagy a kollégáidtól, hogy külső szemmel is vizsgálják meg a kérdést.

Napirend szabályok Kép forrása: frame.bloglovin.com

3/6 Napirend szabályok

Az iskolás évek alatt nem csak szuper kapcsolatokat építettél ki, hanem megtanultál rendszerben élni, azaz a mindennapokat bizonyos szabályok alapján tölteni.

Ez a munkahelyen sincs másképp, azonban egy dolog hibádzik. Míg a suliban kicsöngetés után egyértelmű volt a határvonal az iskola és a szabadidő között, addig a munkában ez a vonal sokkal halványabban fest.

Nehéz ugyanis letenni a munkát a munkaidő végén, nem megnézni az emaileket vagy kinyomni és félretenni a telefont este és a hétvégéken.

A munkádtól függően ez persze változhat, de bármi is az, biztosan nem kell 24 órás ügyeletet tartanod, azaz biztosan van néhány óra minden nap, amikor azt mondhatod, hogy kikapcsolod magad.

Elteszel mindent, ami a munkához tartozik és csak a szabadidődre koncentrálsz.

Kell egy kis segítség? Menj el edzeni, tölts több időt a családoddal, beszélgessetek vacsora közben, játssz többet, nézz meg egy izgalmas filmet, tölts el egy fél órát egyedül a fürdőszobában, relaxálj és aludj többet!

Csomagolj magadnak ebédet! Kép forrása: shein.com

4/6 Csomagolj magadnak ebédet!

Az iskolában teljesen megszokott volt, hogy az órák közti szünetben az otthon csomagolt szendvicset, majd később az ebédedet fogyasztottad el. Persze volt suli büfé, amit szuper volt néha-néha meglátogatni, de az otthon készített finomságoknak sosem volt párja.

Így van ez most is, nem változott semmi, csupán eltelt néhány év. Lehet, hogy egész jó a menza vagy a szomszédos étterem a munkahelyed közelében, de hamar meg lehet unni, kell egy kis változatosság.

Valóban nagy energiabefektetés és időben is extrán számolni kell vele, de ha magadnak készíted és csomagolod az ebédedet, nem csak sok-sok kalóriát, de több pénzt is spórolhatsz a mindennapokban.

Ha egyelőre nehezen megy a dolog, akkor eleinte készítsd elő hétvégén a hét elejére jutó ebédeket, később pedig összeállhattok többen is, és akár megosztva is készíthetitek a házi finomságokat, azaz például a kedd-szerda a tiéd, ilyenkor te hozol másoknak is ebédet, a fennmaradó napokon pedig váltás.

Egyszerűen hangzik, nem igaz?

Új „tanszerek” Kép forrása: cosmopolitan.com

5/6 Új „tanszerek”

Az iskolakezdés nem csak azért volt mindig izgalmas időszak, mert újra nap mint nap találkozhattál a barátaiddal, hanem azért is, mert ilyenkor mindig felszerelkezhettél a legjobb újdonságokkal a papírboltból.

Míg néhány éve az új füzetek, az új tollak és színesceruzák elégítették ki minden vágyadat, addig lehet, hogy ma már egy kicsit magasabbak az elvárásaid.

Semmi gond, ez nem lehet akadálya annak, hogy új dolgokkal tankolj fel az őszi-téli időszakra.

Már régóta fontolgatod, hogy lecseréld az alig működő laptopod? Új tok kellene az Ipadedre vagy a telefonodra? Jól jönne egy új jegyzetfüzet vagy határidőnapló? És persze ahol minden elkezdődik, egy tökéletes táska sem ártana valami szuper őszi színben, nem igaz?

Házi feladatok Kép forrása: lateafternoonblog.com

6/6 Házi feladatok

Lehet, hogy az iskolában utáltad, lehet, hogy gyorsan megvoltál vele és nem okozott nagyobb problémát. A házi feladat nem csak arra volt jó, hogy átismételd azt a tudást, amit napközben megszereztél, de mindig új kihívásokat és új célokat rajzolt eléd.

Mi lenne, ha az iskolától függetlenül továbbra is lennének házi feladataid? Nem, nem a házimunkára gondolunk, inkább olyan apróságokra, amiket már régóta szeretnél megtanulni.

Írd össze egy listában, hogy mik ezek és határozz meg egy-egy napot, amikor rendszeresen foglalkozol velük, mintha csak a házi feladataidról lenne szó.

Továbbképzés a saját szakterületeden, egy új nyelv, vállalkozási ismeretek a saját céged beindításával kapcsolatban? Bármi is az, vágj bele ma!