Stílustanácsadás nyereményjátékunk első nyertese Kata. A most következő tippeket és szetteket speciálisan az ő alkatának és színeinek megfelelően készítettem el, de remélem, hogy a tanácsok számodra is hasznosak lehetnek!
Alakelemzés, fazonok
Kata egy vékonyabb, körte testalkatú hölgy, egy kicsit szélesebb vállakkal.
Ez utóbbiból adódóan érdemes kerülnie a nagyon vékony spagettipántos és nyakba kötős felsőket, és a vastagabb válltöméseket, mert erősíthetik ezt az adottságát.
A kissé szélesebb csípőhöz ideális választást jelentenek az egyenes, és a most egyébként is divatos trapéz fazonú nadrágok. Szoknyák közül az ,,A” vonalú, térd környékig érő hosszúságú jelenti a biztos megoldást. Ezen kívül az egyenes szabású szoknyák is jól állnak Kata alkatán.
A csípő helyett a hangsúlyt érdemesebb lenne a karcsú derékra helyezni, ezért a magasított derekú szoknyák, és derékhangsúlyos ruhák Katán igazán remekül mutatnak. Nadrágok közül ezért a csípő fazon az, ami igazán passzol az alakjához, a magasított derékmegoldások ugyanis erősítenék őt.
Összefoglalva tehát Katának a derekát érdemes igazán hangsúlyoznia, a csípőt és vállat pedig apró trükkökkel kissé korrigálni!
Színek és minták
Színek tekintetnében Katának érdemes kerülnie a mintás és nagyon koptatott farmereket és nadrágokat. Emellett a zsebekre is érdemes odafigyelni, hiszen azok, amelyek térben jobban kiugranak, szintén erősíthetik a csípőt.
Kata a beküldött fotó alapján sötét vörös hajú, zöld szemű és világosabb bőrű hölgy. A világos bőr miatt a nagyon fakó, pasztell árnyalatokat, és a fehér, illetve a sötét, szürkés tónusokat érdemes kerülnie.
Helyettünk inkább a mélyebb, melegebb színek mutatnak igazán jól rajta. Például szuper választást jelentenek a közép zöldek, az aranybézs, a mustársárga, napsárga, vagy a lila is.
Meglátásom szerint a mély vörös hajszínen kívül egy kicsit világosabb, rezes vöröses árnyalatok is jól állnának a szeme és bőre tónusához.
Most pedig nézzünk meg öt szettet, ami igazán jól állna neki! 🙂
Derékkiemelős szett
Katának érdemes hangsúlyt fektetnie a dereka kiemelésére, például ezzel a könnyed, hétköznapi ruhadarabbal, amelyhez egy nőies kiegészítőként a kalapot választottam.
Egy ilyen szettben egyszerre kényelmesen és nőiesen érezheti magát, ráadásul nyári napokra ideális választás!
Derék hangsúlyozása szoknyával
A derekat egy magasított derekú, egyenes szabású szoknyával is kihangsúlyozhatod.
Ehhez szükséges, hogy a stílusodhoz legközelebb álló felső részt (top, blúz, póló) betűrd a szoknyába, hogy a derék vonala érvényesülni tudjon.
Ugyan ezt akár egy ,,A” vonalú szoknyával is megteheted.
Blézerrel
Egy egyszerű, karcsúsított szabású blézer minden nő gardróbjában Jolly Joker lehet.
Könnyedén variálható, szoknyával, nadrággal is jól mutat, ráadásul a karcsú derék hangsúlyozására is egy ideális alapdarab.
Katának most egy szűk, csípő fazonú, sötét farmerral kombináltam össze, ami az ő alkatához pont ideális, de egy cső fazonú nadrággal is remekül működne ez az összeállítás.
Ruhafazonok és színek
Az alábbi ruhafazonok és színek nagyon jól állnak Katának, kiemelik nőiességét, és közben picit korrigálnak is, ahol korrigálni lehet.
Tunika
A nyári hétköznapokra szintén jól jöhet egy ilyen könnyed szett.
A hosszabb fazonú felsővel remekül elrejthető a szélesebb csípő, és kiemelhető a karcsú derék.
Ha te is kedvet kaptál a stílustanácsadáshoz, még nem késő jelentkezni! Kattints IDE, hátha te leszel a következő szerencsés! 🙂