Kevesebb időt töltök a szekrény előtt
A kapszula-gardróbban minden mindennel összeillik, ez pedig azt jelenti, hogy ha szinte semennyi időm nincs reggel, és csak találomra kikapok valamit, akkor is jól fognak kinézni együtt a dolgok. Szerettem, hogy sokkal kevesebb görcsöléssel tudtak sokkal összeszedettebbek lenni a szettjeim, és hogy nem kellett háromszor átöltöznöm, mert mégsem passzolt össze az, amit először kiválasztottam.

Ellene:
Meg lehet unni
Bármennyire élveztem is, hogy egy-egy ruhából egy kis kreativitással vagy néhány kiegészítővel mi mindent tudok kihozni, idővel azért én eluntam a kapszula-gardróbomat. És igen, tudom, hogy mindez a közösségi média, a kapitalizmus és egyéb ördögtől való dolgok agymosásának az eredménye. Biztos, hogy a kevesebb több elvet követni sokkal egészségesebb lenne.
De szeretnék nagyon őszinte lenni, és ebbe beletartozik az is, hogy vannak ruháim, amiket évente csak egyszer veszek fel, vagy el is felejtem, hogy vannak. Amikor előkerülnek a szekrényből, akkor olyan örömmel tudom viselni őket, mint amilyen örömöt nem tudok érezni egy, a hónapban tizenkettedszer viselt póló felhúzásakor. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






