Az elmúlt hónapokban többször találkoztam olyan felmérésekkel, amik alátámasztották, hogy a fiatalabb korosztály tagjai egyre inkább elidegenednek egymástól.
Soknak tűnik?
Szerintem is az. Nem voltam túl sokat egyedülálló, harminc éves koromig összesen két hosszú kapcsolatom volt, a második még most is tart. Viszont emlékszem, hogy amikor a szinglik táborát erősítettem, és három-négy férfi próbált udvarolni nekem, úgy éreztem, hogy ez egyszerűen túl sok. Ezek szerint alaposan elmaradtam az amerikai átlag mögött, bár az is igaz, hogy akkoriban még jóval kevesebb csevegő program akadt. És persze távolról sem volt általános, hogy gond nélkül beszélgetünk egy vadidegennel, csak mert jobbra húztuk egymást egy appon.
Teljesen megértem azokat, akiket feszélyez ez a mennyiség, a bőség zavara, és úgy érzik, hogy inkább feladják az egészet. Viszont azokat sem tudom elítélni, akik élvezik a lehetőségek tárházát és azt, hogy olyan könnyen fel tudnak szívódni, amilyen könnyen be tudnak lépni valaki életébe. Valahogy úgy tűnik, manapság éppen erre van igény, nem többre.
És hogy miért érnek véget ezek a félig-kész kapcsolatok?
A tanulmány szerint a válaszadók 38%-a mondta, hogy azért tettek pontot a kapcsolat végére, mert nem voltak ugyanolyan pénzügyi szinten, mint a partnerük. Magas arány, de nem listavezető, oda ugyanis az „eltérő elvárások” futottak be 45%-kal. Második lett a félrelépés, harmadik a párkapcsolatot és a partnert érintő elégedetlenség. A negyedik 39%-kal az, hogy egyszerűen eltűntek az érzelmek a viszonyból.