🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/8 A liszt próbája
Az asszonyok július idusán, Henrik napján sütötték az első kenyeret az új lisztből, és ekkor emlékeztek meg az apostolokról is.
5/8 Vigyázat, viharveszély!
A gyakori nyári viharok miatt attól tartottak, hogy aki a mezőn dolgozik, abba belecsap a villám, ezért július 20- án, Illés napon tilos volt a munka. Az Ormánságban azt hitték, hogy a Margit vagy Illés napon varrt ruha is vonzza a villámokat. A vásárosmiskeiek szerint mennydörgéskor Illés abroncsolja a hordókat, míg Csíkdeldén szekerének zörgését vélték hallani. Félelmetes nap volt ez a gazdák számára, rendszerint a termés sorsa felől aggódtak, hogy megmarad- e vagy tönkre teszi a zivatar, a villám vagy a jég. Székelykevén abban hittek, hogy az eső miatt lyukas mogyoró és dió fog teremni.
A hiedelem szerint ha esik július 22- én, vagyis Mária Magdolna napján, akkor a meghurcolt Magdolna siratja bűneit. Valójában ha tiszta az idő „jó, ha esős: ártalmas, mivel canicula ekkoron áll bé”. Szépségvarázsló napnak is tartották, amikor is levágtak egy keveset a lányok hajából, hogy hosszabbra nőjön, míg a levágott darab pedig mágikus hatásúnak számított. Felsőszentivánban ezért titokban elásták, hogy ne lehessen megrontásra használni.