A sörimádók úgy képzelik el az adventi naptárt, hogy minden napra jut egy üveg, a kedvenc sörükből, a gyerekeknél évtizedek óta bevált a ,,minden napra egy csoki” módszer. De mi lenne, ha az advent kapcsán nem csak magunkra, nem csak az idő múlására gondolnánk, hanem valóban hasznos dolgokkal töltenénk meg ennek a pár napnak néhány pillanatát?
Minden napra egy tárcsázás
Mindenkinek a családjában vannak olyan emberek, akik a család perifériájára szorultak, mert csak szegről-végről rokonok, vagy olyan ismerősei, akik már nem szerves részei az életünknek – lassanként elkoptak a mindennapokból.
Sokkal kevesebb magányos, magát elhagyatottnak érző embertársunk lenne, ha minden napra beütemeznénk egy telefonhívást, vagy valamilyen módon felvennénk ezekkel az emberekkel a kapcsolatot.
Minden napra egy jótett
Nem kell megváltani a világot ahhoz, hogy jó emberek legyünk. Ha minden napra beütemezünk egy jócselekedet, ha ily módon időt adunk magunknak arra, hogy jó dolgokat csináljunk, az is elég.
Lehet sütni egy tál pogácsát a munkatársainknak, vagy épp az oviba a gyerekeknek, de például be is vásárolhatunk a szomszéd néninek, ha már úgy is a bolt felé megyünk. A gyereket is megkérhetjük, hogy soron kívül, seperje végig a lépcsőházat, vagy vigye le a szomszéd szemetét is.
Minden napra egy aranyigazság
Fél óra alatt össze tudunk írni olyan mondatokat, melyeket egész nap ízlelgethetünk, gondolkodhatunk rajta. A legjobb úgy csinálni, hogy egy befőttes üvegbe, egy-egy cetlire felírjuk az építő gondolatokat, és minden nap reggel találomra kihúzunk belőle egyet, amit a munkába is magunkkal viszünk.
Másképp fog hatni ez az aktuális mondat, mint amikor innen-onnan beesik egy aranyigazság az életünkbe, mert ezeknek a mondatoknak lesz ideje érlelődni bennünk.
Minden napra pozitív gondolat
Sokan küzdünk önértékelési gondokkal, vagy épp meg akarunk szabadulni egy rossz tulajdonságunktól.
Indulhat úgy is egy nap, hogy az előre feljegyzett mantrát bekészítjük a táskánkba, az öltözőszekrény ajtajára vagy épp az íróasztalra rakjuk, és napközben néha rápillantunk. Ez, minden alkalommal egy megerősítés lesz, hogy jó irányba haladunk, akarunk változtatni.
Mindennapi hála
Ezt akár közös imádságnak is nevezhetjük. Egy emberrel nagyon sok minden történik egy nap alatt, egy családdal pedig még több. Tudatosan vadásszunk napközben azokra a dolgokra, amiért hálásak lehetünk – így megtanuljuk látni a jót.
Minden este a család minden tagja mondja el, hogy aznap mi olyan dolog történt vele, amiért hálás lehet. Érdemes ezeket feljegyezni, hogy később – akár karácsony után – visszaolvashassuk.
Minden napra egy vers
Leszoktunk a versolvasásról, mégis úgy gondolom, hogy mindenkinek van otthon verseskötete, ha más nem is, de Petőfi biztosan. Találomra minden este olvassunk el egyet, csendben, odafigyelve.
Családunk egy tagját is megkérhetjük, hogy olvassa fel hangosan. Ezt lehet fokozni azzal, hogy gyerekkorunk kötelező verseit megpróbáljuk együtt felidézni. Rá fogunk csodálkozni arra, hogy mennyi mindenre emlékszünk, és mennyi mindenre nem. Egy ismeretlen vers két fontos sorát is megtanulhatjuk közösen.
Ne halasszuk tovább, hogy jó emberek legyünk!
Minden ember úgy gondolja, hogy rengeteg ideje van arra, hogy változzon, tanuljon, jót tegyen. Nem áll mellette a ,,főnök”, aki határidőket szab és betartatja azokat. Aztán, amikor nem változik semmi, inkább nem törődünk ezekkel a dolgokkal, mondván: nem is fontosak.
Pedig azok. Fontos egy idézet, ami majd jókor jut eszedbe, fontos egy jótett, amit felidézhetsz, amikor valaki azt akarja veled elhitetni, hogy nem vagy elég jó ember.