„Jobb anya vagyok, amióta nem főzök” – egy anya vallomása

„Jobb anya vagyok, amióta nem főzök” – egy anya vallomása

Címlap / Életmód / Család / „Jobb anya vagyok, amióta nem főzök” – egy anya vallomása

„Képzeld, már nem csinálok vacsorát” – mondta Dóri barátnőm, amikor utoljára meglátogattam. Nem értettem, mit akar ezzel mondani. „Hogyhogy nem csinálsz vacsorát? – kérdeztem.

„Esténként nem főzök” – mondta. Először nem értettem, miért ilyen fontos ez, hiszen olyan komolysággal vegyes izgalommal közölte mindezt, hogy hirtelen nem tudtam hova tenni. Dóri barátnőmről tudni kell, hogy a suli egyik menő csaja volt, igazi minden lében kanál vagány lány. Érettségi után külföldön élt sokáig, habzsolta az életet, volt idegenvezető Krétán, fitneszbajnok Olaszországban és még bárban is énekelt, már nem is tudom, hol. Aztán elmúlt harminc, mondhatni, benőtt a feje lágya, hazajött, férjhez ment és gyorsan szült két kisfiút.

Dórit azelőtt nem igazán tudtam elképzelni anya- és háziasszony szerepben, de – furcsa módon – ez is remekül áll neki, és mint mindent, ezt is teljes erőbedobással csinálja

Akármikor átmegyek hozzájuk, a gyerekek tiszta ruhában vannak, a házban rend van, a kert tökéletes. Maga Dóri is mindig olyan, mintha skatulyából húzták volna ki, tökéletes frizura, a csinos öltözékhez passzoló kifogástalan körmök, a slamposságot hírből sem ismeri, nem is tudná elviselni. Az oviban a szülői munkaközösség elnöke és még nem említettem, hogy mindemellett dolgozik is. Sosem értettem, honnan veszi mindehhez az energiát.

Most viszont kiderült, hogy az ő tartalékai is végesek. Elmesélte ugyanis, hogy amióta a második gyerek bölcsis lett és ő visszament dolgozni, bizony nem elég a teendőire a nap 24 órája.

Kép forrása: Kryzhov/depositphotos.com

Hajnalban kel, mert minden reggelt futással indít – én erre szingli, otthonról dolgozó emberként sem vagyok képes –, utána reggelit csinál a gyerekeknek, majd ő maga is elkészül és dolgozni megy. (Férje viszi a kicsiket az oviba-bölcsibe.) Délután felveszi a gyerkőcöket, bevásárolnak és amint hazaér, nekiáll főzni. Férje később érkezik és a gyerekekkel játszik, amíg készül a vacsora. Evés, gyors fürdés és alvás, majd reggel kezdődik az egész elölről. Mondtam neki, hogy ezt még végighallgatni is fárasztó volt.

Ugye?! ”– kérdezte nevetve. – „Ezért döntöttem úgy, hogy valamit fel kell adnom, mert így pont a legfontosabb dologból, az esti játékból és együttlétből maradtam ki azzal, hogy a konyhában gürcöltem.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»