Jelek, hogy hazudnak nekünk

Jelek, hogy hazudnak nekünk

Címlap / Életmód / Egészség / Jelek, hogy hazudnak nekünk

Hogy legközelebb felismerd a hazugságot, tudd meg, melyek a hazugság legbiztosabb jelei!

„Csak az ellenségünk mond igazat. A barátok és a szeretők belegabalyodnak a kötelesség hálójába és vég nélkül hazudoznak.” – Stephen King.
Valószínűleg igaz lehet, hogy éppen a hozzánk közel állók hazudnak nekünk többet, hiszen sokszor csak fel akarnak vidítani, ezért dicsérnek meg bennünket.
Néha azonban ennél komolyabb dologban hazudhatnak nekünk, ezért nem árt, ha tisztában vagyunk néhány jellel, ami arra utal, hogy az elmondottak nem teljesen igazak.

Félretekintés

Elterjedt vélekedés, hogy hazugság közben nem tudunk a másik szemébe nézni, de ez persze nem mindig igaz.
Néhány tanulmány azt mondja, hogy inkább a félrenézés irányából lehet eldönteni, hogy a másik hazudik-e vagy sem: ha jobbra nézünk, valószínűleg hazudunk, míg ha balra nézünk, akkor felidézünk egy ténylegesen látott emléket.

Túlzott koncentrálás

Ha valaki egy megtörtént történetet mesél el, akkor közben képes mást is csinálni, például pakolni, üveget bontani vagy bármi más tevékenységet végezni.
Hazugság közben azonban annyira koncentrálunk a történetünk felépítésére, hogy amíg hazudunk, addig arra az időre abbahagyjuk a másik tevékenységet.

Ismételgetés

Ha hazudunk, sokszor túlmagyarázzuk a mondandónkat. Egy egyszerű kérdésre ha igazat mondunk, általában egyszerűen válaszolunk, majd átváltunk a következő témára.
Hazugságnál viszont többször is elismételjük a választ, mintegy magunk előtt is bizonygatva, hogy meggyőzőek voltunk hazugságunkban.

Túl sok részlet

Ha hazudunk, általában előtte kitaláltuk az egész történetet. Mivel pedig nagyon logikusnak és hihetőnek szántuk, ezért a történet elég részletgazdag lett.
Ha valaki úgy mesél el egy történetet, hogy feleslegesen túl sok részletet mond, és ezek ráadásul mind alátámasztják a történet igaz voltát, akkor hazugságra gyanakodhatunk.

Hangerő

Hazugságnál gyakori jelenség, hogy megváltozik a szokásos hangerőnk. Elképzelhető, hogy hangosabban vagy halkabban beszélünk ilyenkor, mint egyébként, mivel a hazugság közben feszültebbek vagyunk, és ez észrevehetően módosíthatja hangszínünket.
Érdemes figyelni erre, mert csak nagyon tapasztalt hazugok tudják ezt kikerülni.

Beszédtempó

Érdemes figyelni a beszédtempóra, amikor ugyanis hazudunk, beszédünk általában felgyorsul, akár hadarni is elkezdünk, mivel szívünk mélyén minél előbb szeretnénk túl lenni a hazugság kimondásán.
Ezért ha a másik fél beszédtempójában hirtelen változást tapasztalunk, érdemes jobban odafigyelni a gyorsabb részekre.

Szájőrzés

Közismert információ, hogy hazugság közben ösztönösen megpróbáljuk eltakarni a szánkat, szinte próbáljuk megakadályozni, hogy a hazugság elhagyja a szánkat.
Ez a mozdulat már sokat módosult, de mégis felismerhető marad. Ennek a továbbfejlődése például az, mikor az orrunkat piszkáljuk, vagy amikor az állunkat dörzsöljük hazugság közben.

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!