Fafejek – néha plusz egy betűvel. Mindannyian találkoztunk már velük, de az összes helyzethez ketten kellettünk. Csokorba szedtük azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek a kezdeti rózsaszín köd hatására elkerülhetik a figyelmed…
🎥 3 csillagjegy, akit próbára tesz a sors
Sosem váltja be az ígéretét
Nem hív, pedig megígérte. Nem ér oda időben a találkára, pedig megbeszéltétek.
Gyakran azon kapod magad, hogy a legszörnyűbb lehetőségeket latolgatod, és szinte magad előtt látod, hogy meghalt út közben – és te magad akarod kinyírni, amikor kiderül, hogy mégsem.
Még rosszabb a helyzet, ha ennél jóval nagyobb volumenű ígéretekről, például házasságról vagy családalapításról van szó, de a megvalósítás egyre csak tolódik.
Ok nélkül mogorva
Látszólag semmi oka nincs rá, hogy a világhíres Grumpy Cat két lábon járó, de nem kevésbé szőrös változata legyen – mégis úgy viselkedik, mint egy durcás kisgyerek, akinek éppen most rúgták szét a homokvárát.
Már rájöttél, hogy ezekre a helyzetekre nem szerencsés csípőből reagálnod, így egyre gyakoribbak köztetek a feszült csendek, amikor legszívesebben fejbe csapkodnád a cipőddel, amiért képtelen egy kis önfeledtségre.