Schiller – Horváth – Olasz: Kitagadottak, Ódry Színpad
Friedrick Schiller Haramiák című drámájából készített modern kori színpadi adaptációt Horváth János Antal és Olasz Renátó, akik korábban már dolgoztak együtt az Utolsó estém a Földön című saját darabjukon.
Aki szerette az előző közös alkotásukat is, biztosan nem fog csalódni az elgondolkodtató társadalomkritikának ígérkező Kitagadottakban sem, amelyben a Színház és Filmművészeti Egyetem V. éves hallgatói mellett Rába Roland és Nagy Zsolt is szerepet kapott.
A bemutató február 18-án lesz, rögtön két előadással egymás után debütál majd a darab.
Olvass még a témában
