6. Zaklattak.
„Idióta voltam, ritka családnévvel. El is árultam az egyik levelező partneremnek, és persze azt is, melyik kisvárosban élek. Miután elutasítottam a közeledését zaklatni kezdett. A rendőrségen zártuk le az ügyet.” (Bori, 22)
7. A szia után jött: a te hogyan szereted?
„A többség egyáltalán nem akar ismerkedni, köszönéssel, sőt gyakran anélkül rögtön azt akarja tudni, mit hogyan csinálok az ágyban. Vagy azon kívül. Egy darab húsnak éreztem magam.” (Villő, 27)
8. Napi 40-50 levélből alig 2-3 volt értékelhető.
„A többség szimplán megkérdezte, hogy mennyiért elégíteném ki ilyen vagy olyan módon. Az értelmesebbje pedig egyforma leveleket küldözget minden nőnek, fennmaradó néhány kivételre érdemes ugyan figyelmet fordítani, de én ilyen áron nem tudtam.” (Margit, 41) Olvass még a témában
„A közöny az utolsó szeg a házasság koporsójában” – mikor tudtad, hogy a házasságodnak annyi?
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
„Haza kellett vinnem a blokkot a közértből, hogy ő átnézhesse” – Ennyire sokoldalú a pénzügyi abúzus a párkapcsolatban
„Megláttam, milyen pornót néz, és megértettem, miért nem akar szexelni velem” – Ezért halt el a vágy ezekben a házasságokban
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






