Racionálisan nézve talán logikus lett volna igent mondani. Volt azonban egy probléma. Az a lehetőség, amit felvázolt, egyszerűen nem volt összeegyeztethető azzal a szellemiséggel, amire az egész projektet építettem. Azzal, amit képviselni szeretnék vele.
Ahogy hallgattam, egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy ha ebbe belemegyek, akkor tulajdonképpen eladom azt, amit eddig felépítettem. Nem csak pénzt csinálok belőle, hanem pénzt csinálok belőle azon az áron, hogy kompromisszumot kötök az alapelveimmel.

Nem volt könnyű nemet mondani
Az asztal másik oldalán egy olyan ember ült, aki valószínűleg jóval több üzleti sikert látott már közelről, mint én. Aki pontosan tudja, mit lehet pénzzé tenni, és hogy minek mi az ára. Az én érvelésem – hogy nem minden áron akarok pénzt csinálni abból a közösségből, amit az interneten felépítettem – az ő szemében inkább tűnhetett szentimentálisnak vagy romantikusnak, mint racionálisnak.
Tulajdonképpen meg is értem ezt a nézőpontot. Csak nem tudom, vagyis inkább nem akarom a magamévá tenni. Olvass még a témában
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
Ezt hozza 2026. szeptember 24. a numerológia szerint: lelki elmélyülés és spiritualitás
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






