Nemrég egy barátom mondott valamit, ami elsőre inkább viccesnek tűnt, mint mély életbölcsességnek.
Egy pohár bor mellett ültünk egy teraszon, beszélgettünk munkáról, tervekről, arról, ki merre tart az életben. Az ilyen beszélgetéseknek van egy pontja, amikor az ember kicsit őszintébb lesz, mint nappali fényben lenne. Valahogy így jutottunk el oda, hogy mennyire nehéz néha hinni abban, hogy amit csinálunk, az egyszer tényleg működni fog.
A barátom ekkor hátradőlt, és azt mondta: „Ha sikeres akarsz lenni, kicsit elszálltnak kell lenned.”
Pontosabban nem ezt mondta, ő a delusional szót használta, amit nehéz lefordítani – hiszen az elszántságon és az eltökéltségen túl van benne egy kis holdkórosság is. Olvass még a témában
„Hiányzik az egykori csillogó szemű kislány belőlem” – Mi az, ami a legjobban hiányzik magaddal kapcsolatban?
„Ha bármi nem úgy történik, megüti az anyját” – Az engedékeny gyereknevelés veszélyei
7 hasznos módja, hogy felhasználd a megmaradt gyümölcsöket
Egy mondat, ami elmagyarázza, miért csodálnak téged az emberek a csillagjegyed alapján
Mivel addigra már volt bennünk egy-két pohár bor, jót derültem ezen a meglátásán, de nem nagyon vettem komolyan.
De valahogyan mégis megmaradt bennem ez a mondat. És minél többet gondolkodtam rajta a következő napokban, annál inkább úgy éreztem, hogy valahol igaza van.
Mert ha őszinték vagyunk, a legtöbb nagy terv egy kicsit mindig irreálisnak tűnik az elején. Ha valaki teljesen racionálisan nézi a helyzetét – a kapcsolatait, a lehetőségeit, a statisztikákat –, sokszor könnyen arra a következtetésre jut, hogy talán nem is érdemes próbálkozni.
Hány ember szeretne könyvet írni? Hányan akarnak vállalkozást indítani? Hányan szeretnének abból élni, amit igazán szeretnek csinálni? És ezek közül mennyien jutnak el odáig, hogy valóban meg is próbálják?
A legtöbb ember már az elején visszafogja magát. Nem azért, mert lusta vagy tehetségtelen lenne, hanem mert túl realistán gondolkodik.
Mert ott van a fejében a hang, ami azt mondja: talán nem vagyok elég jó. Talán mások jobbak nálam. Talán ez nem is fog működni.
És ha valaki hallgat erre a hangra, nagyon könnyű még azelőtt feladni, hogy bármi történhetne.
Ebben az értelemben tényleg kell egy kis „elszálltság”.
Nem az a fajta, ami önteltségből fakad. Nem a „nekem ez jár” mentalitás, amivel csak azt várjuk, hogy ölünkbe hullanak a dolgok. Hanem egy csendes, makacs hit abban, hogy amit csinálsz, annak lehet értelme.
Elvégre ki higgyen bennünk, ha mi sem hiszünk magunkban?
A siker egyébként is ritkán jön gyorsan. A legtöbb munka elején hosszú idő telik el úgy, hogy az ember rengeteg energiát fektet valamibe, miközben alig kap visszajelzést.
Dolgozol. Próbálkozol. Időt és energiát teszel valamibe. És amit visszakapsz: semmi.
Ilyenkor könnyű elbizonytalanodni. Könnyű azt gondolni, hogy talán tényleg nem vagy elég jó, talán másoknak ez jobban megy, talán az egész ötlet hibás volt.
Sokan itt adják fel.
Pedig sokszor pont ilyenkor lenne a legfontosabb, hogy az ember kitartson még egy kicsit. Még egy projekt erejéig. Még egy próbálkozásig.
És ehhez tényleg kell valami, ami kívülről nézve talán egy kicsit irracionálisnak tűnik: az a meggyőződés, hogy ha elég sokáig és elég kitartóan dolgozol, egyszer be fog érni a munkád, mert elhiszed, hogy annyira jó vagy abban, amit csinálsz, hogy ez nem is lehet másként. És ez az a hit, ami erőt adhat ahhoz, hogy végigmenj azon a fázison, amikor úgy kell dolgoznod, hogy a világtól semmiféle megerősítést nem kapsz.
A legtöbben itt véreznek el. De nem azok, akik egy kicsit delusional-ok.
