Sikeresebb felnőtt válik belőle
A Minnesotai Egyetem egyik kutatója, Dr. Marty Rossmann hosszú éveken át vizsgált 84 fiatalt és arra a megállapításra jutott, hogy akik már gyermekkorukban kaptak a szüleiktől kisebb-nagyobb feladatokat, azok később az egyetemi évek alatt és a karrierjük kezdetén is sokkal sikeresebbnek bizonyultak.
Úgy tűnik, attól, hogy korán megtanulták maguk után elmosni a mosatlan edényeket, felelősségteljesebb és sikeresebb felnőtt vált belőlük.
Boldogabb lesz
Bár első hallásra talán furcsán hangzik, hogy a házimunka elvégzésétől hosszú távon boldogabbak leszünk, a kutatások mégis ezt bizonyítják. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 2. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
Chatelés, mint második műszak – miért kell mindenre rögtön válaszolnom?
Válassz egy őszi levelet, és megmondjuk, mit tartogat neked az október
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
A Harvard Egyetem kutatói összesen 456 résztvevőt vontak be a kutatásukba és kiderítették, hogy azok, akik már fiatalon részmunkaidős munkát vállaltak vagy egyszerűen csak odahaza jeleskedtek a házimunkák elvégzésében, sokkal jobb mentális egészségnek és boldogságnak örvendhettek felnőtt korukban.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






