Kevés nehezebb feladat van annál, mint hogy, anélkül tudassuk a másikkal, hogy tetszik nekünk, hogy ezt a szemébe mondanánk. Vannak, akik nem merik megtenni az első lépést, mert félnek a visszautasítástól, mások azért nem kezdeményeznek, mert szeretnének rejtélyesek maradni, de olyan is akad, aki egyszerűen csak hagyománytisztelő és úgy gondolja, hogy a férfiaknak kell meghódítani a nőket. Ha tehát nem akarsz túl közvetlen lenni, ugyanakkor, szeretnél jeleket küldeni kiszemelted felé, próbáld ki a most következő csábító trükköket!
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
1/5 Flörtölsz a testbeszédeddel
Használd ki a testbeszéd erejét, és add a tudtára a mozdulataidon keresztül, hogy tetszik neked! Ügyelj a nyitott mozdulatokra, fordulj felé, és keress alkalmat arra, hogy fizikai kontaktust teremthess!
Érintsd meg egy pillanatra beszélgetés közben a karját, vagy tedd finoman a lábadat az asztal alatt az övé mellé! A pozitív testbeszéd jelei közé tartozhat az is, ha időnként játszol a hajaddal, vagy az ékszereiddel.
Ezek a visszafogott, mégis flörtölés értékű mozdulatok mind azt jelzik a férfiak számára, hogy nyitott vagy egy romantikus kapcsolatra.