Az első lépés számomra ezen az úton az elfogadás volt. Sok évig küzdöttem azzal, hogy bűntudatom volt minden pillanatnyi örömért, amit egy hirtelen ötletből szereztem. Ha megvettem valamit, amire „nem volt szükségem”, vagy az éjszaka közepén kitaláltam, hogy átrendezem a könyvespolcot, rögtön azt éreztem, hogy gyenge vagy felelőtlen vagyok. Ma már tudom: az impulzivitásom nem ellenség. Megtanultam szeretni ezt az oldalamat. Észrevenni, mennyi spontaneitást, kreativitást és lendületet hozott az életembe. Hányszor vitt izgalmas utakra, hányszor indított el olyan dolgokban, amikhez máskülönben talán sosem mertem volna hozzákezdeni.
Nem akarok megszabadulni tőle, csak kordában tartani. Ma már, ha jön egy impulzív ötlet, megállok egy pillanatra, és megkérdezem magamtól: „Milyen helyzetet teremtene, ha most engednék a csábításnak?”
Ha például eszembe jut, hogy teljesen átrendezem a nappalit, tudom, hogy ezzel nem ártok senkinek. Ilyenkor hagyom, hogy vigyen a lendület: nekiesek, tologatom a bútorokat, és közben élvezem, ahogy a szerotonin elönti az agyam. Az ilyen ártalmatlan impulzusokkal nincs baj. Sőt, gyakran kifejezetten jót tesznek. Olvass még a témában
Megörököltem a legfinomabb családi csalamádé receptet – és most megosztom veled
Az extrovertált és introvertált emberek teljesen más falszínt választanak a szakértők szerint – magadra ismersz benne?
Válassz egy őszi levelet, és megmondjuk, mit tartogat neked az október
Ezt hozza 2026. szeptember 28. a numerológia szerint: érzékenység és harmónia
De ha a késztetés valamilyen következménnyel járna – mondjuk, egy hirtelen költekezéssel, egy halaszthatatlan munka elodázásával vagy valakinek a megbántásával –, akkor már megállok. Erősebben fogom a gyeplőt. Megkérdezem magamtól: „Miért akarom most ezt tenni? Csak egy kis újdonságra vágyom, vagy valami másról próbálom elterelni a figyelmemet?”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






