Ismerd el az érzéseit
„Értem, hogy nagyon bánt ez a helyzet” – mondtam a barátnőmnek, és hozzátettem: „Teljesen jogos, hogy most csalódottnak érzed magad”. Úgy éreztem, ezeket a mondatokat ki tudom mondani őszintén, hiszen nem azt ismertem el, hogy a vitában van igaza, hanem azt, hogy megértem az érzéseit. Ez fontos különbség.
Ha a másik is látja, hogy a te szemedben nem az érzései a hibásak, hanem esetleg az értelmezése, sokkal könnyebben fogadja el a véleményedet.
Fogalmazz kérdésként
Pontosan tudtam, hogy ha én lennék az ő cipőjében, és megértésre vágynék, nagyon nehezen viselném, hogy egy barátnőm nyíltan szembe megy velem, ráadásul a sértett büszkeség, ami esetleg az adott vitában is megakadályozza, hogy engedjek, itt is működésbe lépne. Éppen ezért ahelyett, hogy kerek perec megmondtam volna a barátnőmnek, hogy szerintem nincs igaza, megpróbáltam inkább kérdéseket feltenni.
„Lehetséges, hogy a párod máshogy élte meg ezt a helyzetet?” – kérdeztem, és továbbra is inkább az érdeklődő szerepében maradtam.
Ez egy sokkal kevésbé konfrontatív álláspont, ahol nem megjavítani, hanem megérteni akarom a helyzetet, ez a megértés és elemzés azonban a barátnőmnek is segíthet, hogy talán más nézőpontból kezdje szemlélni a dolgokat. Olvass még a témában
Ez a 11 étel több fehérjét tartalmaz, mint egy tojás – meg fogsz lepődni
Hogyan reagálsz, ha felborul a megszokott rend? Teszteld a változásokhoz való viszonyodat!
Ezt hozza 2026. szeptember 3. a numerológia szerint: türelem és elköteleződés
40-hez közel az élet nem lesz könnyebb, csak megtanulod, mi éri meg az energiádat
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






