Amikor csendben megváltoztatta az öröklési szabályokat
A királynő 2011-ben keresztülvitt egy jelentős változást a nemzetközösség országainak vezetőin, amely jelentősen befolyásolja majd a jövőbeni brit uralkodók helyzetét. Az addigi öröklési törvények ugyanis azt diktálták, hogy a trón örököse mindig az éppen regnáló uralkodó elsőszülött fia – lányok csak abban az esetben kerülhettek volna a trónra, ha nem születik fiú gyermek, vagy elhalálozik. Ha az első gyermek lány, később pedig fiú születik, akkor a trón a fiatalabb, de fiú gyermeket illeti.
Az új törvény szerint azonban, ha a cambridge-i hercegnek és hercegnőnek lánya születik először, akkor is ővé lesz a trón.
Amint az ismeretes, Vilmosnak és Katalinnak végül fiú lett az elsőszülöttje, György herceg, ám a törvény életben van, II. Erzsébetnek köszönhetően az uralkodói rangsorban immár a lány gyermek is éppen „annyit ér”, mint a fiú. Olvass még a témában






