Zéró magánélet
A szüleim egyetlen percre sem hagytak békén, semmi magánéletem nem volt. A tanáraimat, barátaimat, barátaim szüleit rendszeresen faggatták velem kapcsolatban. A telefonomba, számítógépembe állandóan, napi szinten néztek bele, napom összes percét beosztották, semmi, de semmi lehetőségem nem volt egy spontán programra. Filmeket, könyveket csak akkor nézhettem és olvashattam, ha ők az előtte lemeózták, hogy helyénvaló-e. A ruháim zsebeit minden nap átnézték, a szobámat is hetente többször átkutatták. Nem lehetett egyetlen kis titkom sem, egyetlen percem nem volt, amikor magam lehettem. Ennek következtében gyanakvó, bizonytalan és paranoiás felnőtt lettem, aki nem bízik senkiben.
Falcolás
Tinikoromban voltak nehézségeim és vagdostam magam. A szüleim látták a sebeket és nem tettek semmit. Amikor a tornatanár behívatta őket emiatt – mert ő is látta a vágásnyomokat – azt mondták neki, hogy „ez az én dolgom, ők nem szólnak bele”. Ma már én is anya vagyok és elképzelni nem tudom, hogyan gondolhatták azt, hogy azzal tesznek jót, ha nem tesznek semmit.
Olvass még a témában
Vasszigor
A szüleim vallásosak voltak és túl szigorúan fogtak, teljesen feleslegesen, mert nem voltam csibész gyerek. Csakis szintén mélyen vallásos gyerekeivel játszhattam, a tévében nem nézhettem semmit - csak Disney filmeket még gimis koromban is – és természetesen csak keresztény zene szólhatott otthon. Ennek köszönhetően 16 évesen jött egy lázadó korszakom, amikor mindent egyszerre akartam kipróbálni. Lehet, hogyha nem fognak ilyen rövid pórázon, akkor nem lettem volna éveken keresztül drogfüggő.
A cikk folytatódik, lapozz!
