Nem hitték el
A szüleim megbüntettek és hazugnak neveztek, mikor mondtam nekik, hogy az egyik tanárbácsi fogdos. Abban a percben, 12 évesen tudtam, hogy teljesen egyedül vagyok a világon, ha a saját apám és anyám nem hisz nekem. Amikor évekkel később mások is megvádolták a tanárt és elbocsátották, akkor sem kértek tőlem bocsánatot. Azóta sem engedek közel magamhoz senkit, tudom, hogy csak magamra számíthatok.
Nulla nevelés
Nekem mindent megengedtek a szüleim és mindent meg is kaptam, amit csak akartam. Kiskoromban mindenki irigyelt, de ez később megbosszulta magát. Mivel soha nem kellett megoldanom semmit, a legkisebb nehézséggel sem tudtam mit kezdeni, leblokkoltam, ha valami nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mivel a világ nem mindig úgy működik, ahogy tervezi az ember – pedig gyerekkoromban ez így volt – durva dührohamaim voltak, elviselhetetlen, őrjöngő, életképtelen fiatal voltam. Több év terápia kellett ahhoz, hogy funkcionális felnőtté váljak.
Olvass még a témában
Erdélyi kézműves kincseket hozott el Budapestre a magyar paralimpikon
5 tipp Sadhgurutól, a spirituális tanítótól a boldogabb élethez
„Kisöcsém lett 13 éves koromban” – Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted nem akarsz gyereket
„Ő szigorú, én engedékeny” – Férfiakat kérdeztünk, mi a legnehezebb dolog még a jó házasságokban is
Dicséret
Jó eszű gyerek voltam és tehetséges voltam sportban, zenében is. Emiatt a szüleim természetesnek vették a jó jegyeket, eredményeket és sosem dicsértek meg. A kitűnő bizonyítvány, a sikeres szereplés mindenben elvárt volt, nem járt érte tőlük semmilyen jutalom. Pedig nem akartam semmi mást, csak tudni, hogy büszkék rám, de nem kaptam meg soha. Ennek köszönhetően felnőttként igazi motiválatlan, teszek rá hozzáállású „alulteljesítő” lettem, munkában csak annyit csinálok meg, ami kötelező, nem izgat semmi.
A cikk folytatódik, lapozz!
