Néhány trükkel és egy kis odafigyeléssel elérheted, hogy a hűtőd kevesebb áramot fogyasszon, így pedig a pénztárcád is jól jár.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/6 A tökéletes hely
Ha energiahatékony hűtőd van, vagyis legalább A+-os besorolású, az már szuper, viszont egyáltalán nem mindegy, hol is kap helyet a hűtő. Értelemszerűen bármilyen fűtőtest vagy éppen a sütő mellé helyezni, vagy tűző napos ablak környékére tenni nem ajánlott, hiszen ebben az esetben a kompresszor folyamatosan járni fog, hiszen a hűtő ventilációja nem lesz megfelelő. Ugyanígy fontos, hogy megfelelő hely legyen a gép körül, ha nem beépíthető hűtőszekrényt választasz.
2/6 Az optimális hőmérséklet
A legtöbb hűtő 3-5 fokon, a fagyasztó pedig -18 fokon működik optimálisan. Minden egyes hidegebbre állítással nagyjából 6 százalékkal több energiát használ az eszköz, érdemes tehát pontosan beállítani a hőmérsékletet.
Ha valamilyen fagyasztott alapanyagot szeretnél kiolvasztani, gondolkodj előre és előző éjszaka tedd át a hűtőbe. Ez nem csak az egészséged szempontjából fontos, hanem az energiahatékonyság miatt is. A fagyott alapanyag ugyanis lehűti a frigó belsejét, így kevesebb munkát kell végeznie a kompresszornak, vagyis kevesebb áramot is fogyaszt a hűtőd.
A hűtőt használd kiolvasztáshoz