Fejlődésbeli elmaradás tapasztalható Nagymozgásbeli és finommotorikai működés megkésése, ügyetlenség Megkésett beszédfejlődés Figyelemzavar Viselkedési problémák láthatóak
A Huple megfelelő, tudatos használata az egyensúly fejlesztése révén komoly eredményeket hoz a különböző idegrendszeri sérülést szenvedett vagy veszélyeztetett fejlődésmenetű (pl. koraszülött) csecsemők, gyermekek rehabilitációjában. Mint regisztrált egyedi orvostechnikai eszköz kiegészíti az intézmények hagyományos egyensúlyfejlesztő eszközeinek kelléktárát. A Huple rendszeres alkalmazásával a kisgyermekek állapotának jelentős javulása a legtöbb esetben már 6 hét után látható és mérhető eredményeket mutat.
A Huple-t világszerte immár több mint 600 helyen használják, többek között Belgiumban, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Új-Zélandon is. Olvass még a témában
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
„Nem mosogatok el, mert nem tudom, minek hol a helye” – amikor a férfi nem hajlandó besegíteni otthon
„Az arcom két fele olyan volt, mintha két másik ember lenne” – Rosszul sikerült plasztikai beavatkozások
4 red flag nőkben, amit nőként azonnal meglátok
Napjainkban egyre több a sajátos nevelési igényű gyermek: arányuk Magyarországon mára eléri a 30 százalékot. A Huple több, a központi idegrendszerhez kapcsolódó fejlődési rendellenesség felismerésében és gyógyításában is segíthet. Más területeken is, mint például a Down-szindrómás, autista gyermekeknél alkalmazva új lehetőségek adódnak a beszédképesség fejlesztésében és a viselkedéskontrollban, fejlődési ütemeik kiegyensúlyozásában.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






