7. A tükör
Egy fiatal lányt boncoltam, majd amikor végeztem, az öltözőben a mosdónál felnézve megláttam a tükörben. Mögöttem állt én nem csinált semmit, de úgy megijedtem, hogy percekig remegtem. Azóta nem merek felnézni kézmosás közben.
8. A testvér
Láttam a hullaházban, hogy az egyik halott mellett áll egy „szellem”, aki ő maga volt. Meséltem a kollégámnak és tőle megtudtam, hogy az illetőnek volt egy ikertestvére, aki pár éve halt meg. Meggyőződésem, hogy a testvére várta a túlvilágon.
9. A doki
Kétszer is előfordult, hogy mentem haza és láttam, hogy egy orvos nézegeti a beosztást a falon. Köszöntem neki, de nem köszönt vissza. Kérdeztem a nővéreket, ki ez a faragatlan doki, aki csak esténként dolgozik? Kérték, hogy írjam le a külsejét és mondták, hogy ez Frankel doktor, aki négy éve lett öngyilkos úgy, hogy leugrott a kórház legfelső emeletéről. Olvass még a témában
„Nem akartam elhinni, hogy ennyire hülyének néz” – A legpofátlanabb hazugságok, amiket emberek szemébe mondtak
Nyílt levél a férjeknek, akik szerint a feleségük „unalmas” lett, mióta anya
„A gyerek nem akart sapkát viselni, az anyja ráhagyta, erre kapott egy fülgyulladást” – Az engedékeny nevelés kemény következményei
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






