Mindent akar, vagy éppen semmit
Az előző példákhoz nagyon hasonló ez az intő jel is, ugyanakkor abban különbözik, hogy nem feltétlenül szükséges hozzá a friss szakítás.
Amikor a beszélgetések során szóba kerül az ex, könnyen lezártnak hiheted a történéseket, hiszen azok már jó pár hónappal ezelőtt voltak aktuálisak.
Azonban intő jel lehet a partner viselkedése: sajnos az sem jó, ha rohan, de az sem, ha csigalassúságban tesz meg minden lépést. Olvass még a témában
„Fél, hogy én is elhízom, mint a legtöbb feleség” – Miért nem akart házasodni a férfi, akibe szerelmes voltál?
„A jószándék nem szül vonzódást” – Miért kapnak kosarat a rendes férfiak?
„Nem én vagyok túl sok, hanem te vagy túl kevés.” – Így vágj vissza a pasinak, aki megbántott
„Nem várhatod el, hogy 30 felett ne legyen múltja” – Lehet, hogy te vagy túl válogatós?
Előbbi arra enged következtetni, hogy menekül valami, valaki elől, minél előbb letudná az összeköltözést, házasságot, gyermekáldást, hogy bizonyíthasson.
Utóbbi pedig abból a szempontból veszélyes, hogy hiába vársz, évek múltán is azt veszed észre, hogy az időhúzásnak nincs eredménye, a partner még az előző kapcsolatát se zárta le, így a jelenlegiben sem tud továbblépni.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






