Így találhatjuk meg a szerelmet, ha nem az interneten keressük

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Így találhatjuk meg a szerelmet, ha nem az interneten keressük / 3. oldal

Így találhatjuk meg a szerelmet, ha nem az interneten keressük

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Családon keresztül: 25%

Az emberek közel negyede szintén úgy véli, hogy a családtagokon keresztül is szuperül lehet ismerkedni. Ugyanaz a helyzet ilyenkor, mint ha barátoknak köszönhetően találkoznál valakivel: a bizalom hamarabb kialakulhat, hiszen több dolgot is megtudsz a másikról még az első randi előtt. Így ismerte meg a férjét Zita (35) is.

„A húgom már hetek óta mondogatta, hogy jött egy új kolléga a céghez, aki látott engem a Facebookján, és azóta is azt mondogatja, hogy mennyire szép vagyok. Én ezen jót nevettem, de ennyi. Akkoriban jól elvoltam egyedül, nem kerestem senkit, úgyhogy nem szerettem volna vakrandira menni, de a húgom addig erőlködött, míg kénytelen voltam igent mondani.

Úgy voltam vele, legalább ezek után békén hagy, én pedig mondhatom majd neki, hogy ‘megmondtam.’ Ki hitte volna, hogy a lelkitársammal fogok találkozni? Ricsi már az első percben laza volt, de közben udvarias, és tett róla, hogy pillanatokon belül kötetlen legyen a hangulat.

Olvass még a témában

Az este végére tudtam, hogy a húgomnak volt igaza, már csak remélni tudtam, hogy Ricsi is így érzi. Ez tavaly februárban volt, azóta már gyorsan össze is költöztünk, bár tény, hogy ebben a koronavírus is szerepet játszott.”

A fentieken túl persze van még bőven lehetőségünk az ismerkedésre. A kutatásban résztvevők 28%-a elárulta, hogy a fentieken túl még bőven van olyan hely, ahol találkozhatunk a Nagy Ő-vel, legyen az tömegközlekedési eszköz, bevásárlóközpont, vagy akár egy strand. A lényeg, hogy ha párt keresel, járj nyitott szemmel, mert néha a szerelem a legváratlanabb helyen köszönthet be!

Forrás:

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.