Az alaprecept
Az a nagyszerű ebben a megszilárduló gyurmában, hogy bármelyik közértben megveheted a hozzávalókat, mégpedig párszáz forintért.
Ugyan nem éppen ízletes a végeredmény, nem is mérgező: gyerekekkel szintén bátran kipróbálhatod.
Egy jó adag készgyurmát készíthetsz 200 gramm szódabikarbónából, 100 gramm kukoricakeményítőből és 250 gramm vízből – ez tehát az alaprecept, amit persze akár meg is duplázhatsz, ha több díszt készítenél. Olvass még a témában
Nem biztos, hogy jól pakolsz be a mosogatógépbe – szabályok, amiket kevesen tudnak
Melyik a legjobb szín a mennyezetre? Így válassz az alapján, milyen hatást érnél el
Így szabadítsd meg az autód és az otthonod a fenyőgyantától és a tűlevelektől
Ne dobd ki a papírgurigákat! 10 gyönyörű dísz, amit elkészíthetsz belőlük
Először azonban próbálkozz ezzel a mennyiséggel, hiszen ebből is meglehetősen sok dekorációs elemet, felakasztható díszt csinálhatsz még akkor is, ha nem nyújtod túl vékonyra a gyurmát.
Ez egyébként nem is tanácsos, hiszen így túlságosan törékennyé válnak a díszek, nehéz lesz velük bánni.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





