Van, aki fényt látott, van, aki békét érzett, és olyan is, aki a pokol melegét vélte felfedezni azon sztárok közül, akiknek már volt halálközeli élményük. De bármin is mentek keresztül, többségüknek örökre megváltozott az élethez való viszonyuk. Közülük most 7 híresség történetét mutatjuk be.
Elizabeth Taylor
1961-ben, a Kleopátra forgatásán Elizabeth Taylor súlyos tüdőgyulladást kapott, és kómába esett. Többször újra kellett éleszteni, egyszer öt percig sem mutatott életjelet.
Az Oprah Winfrey Show-ban egy alkalommal azt mesélte: „A testemen kívül lebegtem, láttam, ahogy az orvosok dolgoznak rajtam. Próbáltam megmozdulni, jelezni nekik, hogy hallom őket… de nem ment.” Olvass még a témában
Azért nem szexel veled a nőd, mert… – Top 10 ok férfiaktól férfiaknak
A vegán barátnőm szerint ez az egy tévhit tartja vissza az embereket a váltástól
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
Kívül csillogás, belül csalás: ráláthattam a nagy influenszer-illúzióra
Ezután egy alagútba került, amelyről azt mondta, olyan volt, mintha folyékony higanyban lebegett volna. Ott találkozott elhunyt szerelmével, Mike Todd filmproducerrel, aki így szólt hozzá: „Nem jöhetsz velem, még nem jött el az időd.”
Csak évtizedekkel később mert beszélni róla: „Tudtam, hogy megtörtént. Azóta is úgy érzem, nem vagyok egyedül ezzel.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






